Mire e sorok megjelennek, remélhetően már megtörtént a túsz- és fogolycsere Izrael és a Hamász között, s talán tényleg befejeződik a világ legmediatizáltabb háborúja. Az események felpörögtek annak hírére, hogy mára óriási békecsúcsot tartanak Egyiptomban Donald Trump részvételével, ugyanis a Közel-Kelet minden szereplője igyekszik az amerikai elnök kedvében járni. A 737 napig tartó pokol ezzel véget ér, legalábbis egyelőre, de minden ünneplés, remény és a közvetítő, garantáló államok szerepvállalásának dacára, nemhogy az alagút vége nem látszik, de még egy kis pislákoló fény sem.
A Trump nevével emlegetett béketerv sarkalatos tételei a jelen körülmények között megvalósíthatatlanok, nem beszélve arról, hogy igen sok pont hiányzik még ahhoz, hogy kialudjon a közel-keleti parázs.
Az egyezmény hatályba lépése óta eltelt pár nap is az igazolja, hogy a palesztin terrorcsoportoknak eszük ágában sincs végrehajtani a saját lefegyverzésüket előíró rendelkezést.
Vasárnapra máris hétezer fegyveresük hajkurászta az „áruló”, Izraellel együttműködő, a Hamász terrorral szembeforduló, az „igazságszolgáltatás” elől bujkáló gázaikat.
Az ő igazságszolgáltatásuk pedig ilyen vádakkal nyilvános kivégzést jelent. De a nagy terv nem tér ki olyan apróságokra, mint az alapvető emberi jogok, mint ahogy arra sem, hogyan lehet kiszűrni a terepruhát civilre váltó terroristákat. A Hamász közigazgatás tegnapra már újra felállt, a Palesztin Hatóság által kormányzott Ciszjordániában is tömegek ünnepeltek Hamász zászlókkal. Rendelkezhet bármiről Trump terve, ha valóban megtartják a húsz éve halogatott palesztin választásokat, azt az „ellenállás”, fogja megnyerni, nem pedig egy a Fehér Házból rájuk kényszerített formáció.
A legnagyobb gond ezzel a béketervvel éppen az, hogy mind az összeállításból, mind a végrehajtásából teljesen kizárja az egyik felet, jelesül a palesztinokat. A Palesztin Hatóság olyan, amilyen, de pillanatnyilag az egyetlen nemzetközileg legitim képviselet. Ők viszont nem kaptak helyet a mai egyiptomi békecsúcs asztalánál.