– Nagyon szeretek focizni, edzésre járni, meg szurkolni.
– Hányszor van edzés?
– Kétszer egy héten.
– Te miben vagy jó szerinted?
– Hát szerintem a kapusba’. Meg a játékosba’ is.
– Amióta focizol, fittebbnek érzed magad?
– Igen, fittebbnek. Meg csinosabbnak is.
– Nem gond, hogy fiúkkal együtt vagytok?
– Nem gond. A testvérem is focizik, vele is szoktam ellenfél lenni.
A válaszokat adó harmincöt éves Varga Emese állami gondozottként a fővárosi Diószegi úti gyermekvédelmi otthonban élt, onnan került jó húsz éve a miskolci Baráthegyi Majorságba, amelyet akkortájt indított el a fogyatékkal élő, autista emberek megsegítését felvállaló Szimbiózis Alapítvány. Mivel a lány talpraesettebb és önállóbb, mint itteni társai, pár éve kiköltözhetett a lakóotthonból, a borsodi város egyik külső övezetben, Perecesen él szintén volt lakóotthonos párjával, Ferivel. Innen járnak vissza a majorságba dolgozni, a lány heti kétszer edzésen is részt vesz. Kedvenc csapata a FTC és a Barcelona, de azért megnézi a DVTK meccseit is a tévében, példaképe pedig Ronaldo és Messi.
Emese egyike volt annak a több tucatnyi fiatal felnőttnek, akik szeptember utolsó hétfőjén játékosként részt vettek a fogyatékos fiatalok és önkéntes segítőik barátságos focikupáján, a miskolci Baráthegyi Majorságban.
„A foci mindenkié – Együtt játszunk, együtt építünk közösséget”
– ez volt a mottója a rendezvénynek, amely egy nagyobb nemzetközi mozgalom, a grassroots vagyis az alulról építkező labdarúgás része. E foci célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a játék örömét, függetlenül attól, honnan jön, milyen képességekkel rendelkezik, vagy milyen háttérrel indul. Ez a szemlélet már számos országban sikerrel működik, Magyarországon még csak most kezdik el meghonosítani, főként a miskolci alapítvány munkájának köszönhetően.
– A Baráthegyi Majorság tökéletes helyszín ehhez: természetközeli, befogadó, és tele van élettel. Itt nem számít, ki milyen gyorsan fut, hány gólt rúg, vagy hányszor találja el a labdát. Ami számít, az a mosoly, az együtt töltött idő, a mozdulat öröme és az, hogy mindannyian részesei lehetünk valaminek, ami túlmutat önmagán – foglalták össze a szervezők.
A kupán első körben fogyatékossággal élő lelkes fiatalok léptek pályára, három miskolci intézményből: ők még csak most ismerkednek komolyabban a labdajátékkal. Csapataik 7-7 főből álltak, a mérkőzések pedig kétszer öt percesek voltak. Később a Baráthegyi FC speciális szükségletű fiataljai két vendégcsapattal, a Grund mozgalom és az IPMS Engineering Kft. munkatársaival mérkőztek meg: itt a játékidő már kétszer olyan hosszú volt. A majorságiak edzője, s egyben a futballklub elnöke Lengyel Laura, akinek édesanyja 26 évvel ezelőtt Jakubinyi Lászlóval közösen életre hívta az autistákat segítő miskolci alapítványt. A fiatal nő, aki civilben egy családi vállalkozást irányít, úgy nőtt fel, hogy folyamatosan nyomon követhette a majorság fejlődését, ami előbb csak néhány épület volt, ma pedig már sajtüzemet, szociális farmot, szálláshelyet is működtető, több hektáros intézményrendszerré vált, ahol több száz fogyatékkal élő ember talál munkát, otthont és kap segítséget.
– Két és fél évvel ezelőtt kezdtük az edzéseket, s azóta minden héten kijárok a srácokhoz. Az edzéseknél nyilván arra kell figyeljek, hogy mindenki számára elvégezhető és élvezhető legyen a feladat, s egyenlő esélyekkel induljanak, mikor egymás ellen mérkőznek. A kezdetekhez képest nagyon sokat fejlődött mind a labdajátékuk, mind a koncentrációjuk, jobban bírják a futást, a terhelhetőségük is nagyobb. Sokat vannak levegőn, egymásra is nagyon figyelnek, a csapatkohézió erősebb náluk akár a mindennapokban is – foglalta össze tapasztalatait az edző. Felidézte: két és fél évvel ezelőtt ült le Jakubinyi Lászlóval, az alapítvány vezetőjével beszélgetni arról, mit tehetne ő maga személy szerint is az itteniekért. Sokan a gyermekvédelemből érkeztek, lakásotthonban nőttek fel, s a focin kívül nemigen csináltak mást a szabadidejükben. – Sok srácnak hiányzott a foci. Ezért vetődött fel: mi lenne, ha csinálnánk egy egyesületet, s lehetővé tennénk nekik az edzéseket. Úgyhogy elmentem az MLSZ edzőképzésére, elvégeztem a szükséges a tanfolyamot, sikeresen levizsgáztam, s így már hivatalosan is az edzőjük lehetek – foglalta össze Lengyel Laura.
Jakubinyi László, a Baráthegyi Majorságot is működtető miskolci Szimbiózis Alapítvány vezetője szerint a barátságos focimeccsek hangulatán látszott: itt mindenki részese a játéknak, s nem igazán a véres győzelem a tét, hanem hogy jól érezzék magukat a fiatalok. – Az a lényeg, hogy kimozduljanak a ház négy fala közül, hiszen a felnőtt fogyatékos emberek leggyakrabban be vannak zárva egy-egy intézménybe, s azon kívül, hogy ott bent jó programok vannak, a mozgás nagyon-nagyon szűkös. Itt nálunk ugyanúgy focizhatnak, mint bárki más. Van egy negyvenszer húszas, standard méretű pályánk, ami megfelel a Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak, vannak mezek, edző, s különböző, edzést támogató játékok. A cél, hogy olyanok legyenek, mint a hétköznapi emberek, akik szeretnek focizni, s lehet, hogy eljárnak egy csapatba is, ami számukra is nagyon fontos. Hozzáadott érték, hogy vannak önkéntesek, cégek, akik eljönnek közösen velünk focizni, vagy iskolai bajnokságokra mi megyünk. Az egyik első ilyen bajnokságon 10-2-re kikaptunk, és nem értette a győztes, hogy egy ilyen porrá zúzott vereség után a mi csapatunkban mégis mindenki örül. A két gólnak örültek, s az élménynek, mert eközben ők is megértették, hogyan lehet közösen értéket teremteni. Ez túlmutat a focin – mondta az alapítvány vezetője.
Hozzátette: van, hogy önkéntesek jönnek hozzájuk, 17-18 éves középiskolás srácok, akik itt teljesítik a számukra előírt szociális programot. Mindenkinek jobb, ha ők nem a mosogatásba vagy a takarításba segítenek be, hanem együtt fociznak a tőlük eltérő képességekkel bíró, de hozzájuk hasonló korú ittenikkel, s így lesz közös élményük. Vagy ha egy cég csapatépítést szervez, nem feltétlenül csak kerítést lehet festeni, hanem együtt focizni. Számukra később, akár munkáltatóként könnyebb lesz a befogadás, hiszen a fogyatékos emberek is megjelennek a munkaerőpiacon, s akár a labdarúgáson keresztül is megérthetik, hogyan lehet egymással, egy közösségben együttműködni – fogalmazott Jakubinyi László. Szavai szerint így tudják akár „lágyítani” is a focit, hisz a mostani kupa is egy olyan esemény volt, ahol mindenki örült. Nem voltak nagy összeveszések, beszólások: itt az ellenfél sikerének is tapsoltak.
