Még kiskamasz koromban tetszeni akartam egy fiúnak, ezért egy nap magas sarkú cipőben mentem suliba. Persze egész nap botladoztam, mindenki rajtam röhögött – a fiú meg rám se hederített. Amikor otthon sírva elmeséltem, mi történt, anyám átölelt és azt mondta: lehet, hogy azt a fiút épp most riasztottad el magadtól – és az is lehet, hogy akármit csinálsz, akkor sem fogsz neki tetszeni. Nem érdemes másnak mutatnod magad, mint aki vagy, akkor sem, ha ez néha fájdalmas.
Nem sokkal később, már a gimnáziumban rá akartak kényszeríteni valamire. Azzal fenyegettek, ha nem teszem meg, kirúgják a legkedvesebb tanáromat, engem pedig nem fognak felvenni az egyetemre. És anyám akkor megint azt mondta: légy önmagad, és tedd azt, amit helyesnek gondolsz. Pedig a leghőbb vágya, szinte az életcélja volt, hogy a családból elsőként diplomát szerezzek – s azt is tudta, mit fogok tenni. Végül mégsem rúgták ki Á. nénit, és engem is felvettek. Nyilván nem is akarták beváltani a fenyegetést, de azt hitték, a hazugsággal elérik a céljukat (volt, akinél el is érték).
Bármilyen furcsa, de mindez a DK vasárnapi kongresszusáról jutott eszembe, és arról, hogy a párt továbbra is kiállt a teljhatalom alapjai – az orbáni Alaptörvény és választási törvény – felszámolásáért, a jogállamiság visszaállítása mellett. Nem fogadja el, hogy ez nincs az ország legfontosabb ötven problémája közt – főleg, mivel a törvénykezési munka egyáltalán nem akadályozza azt, hogy a kórházakban legyen WC-papír, vagy bármi mást, ami fontos.
Különböző vádak érik emiatt a pártot. Például, hogy ezzel csak politikai hasznot akar szerezni (melyik párt nem akar?) – évekig szerzett is egyébként. Mások szerint annak hirdetésével, amit a rendszerváltás alapjának tart és tartottak sokan sokáig, épp a rendszerváltást akadályozza. És vannak olyanok is, akik épp ezért szavaznak a pártra.
Mindenesetre a DK nem vesz fel tűsarkút. Aztán majd elválik, fájdalmas lesz-e ez a döntés – vagy mégis felveszik az egyetemre.
