Hogy az ember - országtól függetlenül - Európában lépten-nyomon várakba és egyéb középkori erődítményekbe botlik, abban nincs semmi meglepetés. Tudjuk, hogy az uralkodók és a vagyonos földesurak az európai országokban ilyenekben éltek, hogy egy-egy vár elfoglalása egy város, vagy rosszabb esetben a teljes ország bukását jelentette - nem hiába védték ezeket életre-halálra. De hogy Afrikában barangolva is belebotlok egy várba, arra – személy szerint – én nem számítottam.
Nem rémlik, hogy a Gagyi lovag című film kivételével bármikor is láttam volna lovagi páncélban szaladgáló fekete afrikaiakat, vagy tanultam volna történelemórán például reneszánsz vagy barokk afrikai várakról. Bár az is igaz, hogy az angol-búr háborúk kivételével szinte alig tanítanak valamit általános- vagy középiskolában Afrika történelméről, szóval a tudásom ebben a témakörben igencsak hiányos.
Meglepődtem tehát, hogy amikor a pocsék időjárás miatt a Pinteresten beltéri, vagy legalább fedett programötletek után kutakodtam Fokvárosban, az egyik lehetőségként tucatnyi szabadulószoba és a helyi akvárium mellett egy várat, a Castle of Good Hope-ot, vagyis a Jóreménység várát kínálta fel az internet. Mivel pedig a belépő mindössze 50 dél-afrikai rand, ami körülbelül 950 forintnak megfelelő összeg, a szakadó eső és viharos szél ellenére taxiba pattantunk, hogy a saját szememmel fedezhessek fel egy várat Afrika peremén.
Ki más, ha nem az európaiak?
Mint a legtöbb afrikai országot, az évszázadok alatt Dél-Afrikát is gyakran oda-vissza passzolgatták egymás között a versengő gyarmatosító népek; ebben az esetben leginkább Hollandia és az Egyesült Királyság.
Az előbbiek egyik képviselője, Jan van Riebeck, a Holland Kelet-indiai Társaság egyik tagja az 1600-as évek közepén határozott arról, hogy a kezdetleges fa- és agyagerőd helyett kővárat építtetett Fokvárosban. Az okok a környékre jellemző fenyegetések; például kalóztámadások, háborúk, a helyi közösségekkel való összetűzések voltak, és az, hogy a kikötő holland hajósok itt megpihenjenek és feltöltsék a készleteiket, mielőbb tovább hajóznának Ázsiába, hogy aztán selyemmel, fűszerekkel, porcelánokkal és arannyal megpakolva térjenek vissza az akkori Hollandiába.
Az olasz reneszánsz-erődítmény stílusú, ötszög alakú kastély 1679-re épült meg és ettől kezdve a Holland-gyarmat adminisztratív, katonai és kereskedelmi központjaként is funkcionált. A fennmaradt feljegyzések szerint innen irányították a gyarmatot a Holland Kelet-indiai Társaság képviselői, itt tanácskoztak, itt lakott a főkormányzó, de itt tárolták a fegyvereket és tartottak fogva számos politikai és katonai foglyot is. Valóságos miniváros volt ez saját templommal, pékséggel, kovácsműhellyel és lakóházakkal.
Az erődítmény aztán a 18. századtól hol brit kézen volt, hol visszakerült a hollandokhoz, majd 1806-tól ismét brit fennhatóság alatt állt. Ekkortól kezdve főként katonai bázisként funkcionált; még az apartheid alatt is használták arra, hogy politikai ellenálókat, foglyokat itt börtönözzenek be.
Kísértetjárta
A Jóreménység vára ma már tulajdonképpen egyfajta múzeumként szolgál, ami önmagában semmiben sem különbözik bármelyik európai vártól. A látogatható szobákban és folyosókon korabeli festmények és használati tárgyak vannak, egyes helyiségek Dél-Afrika történelmének más fejezeteiről mesélnek. Például híres vagy hírhedt holland hajósokról és gyarmati vezetőkről, vagy arról, hogyan harcoltak a besorozott afrikai katonák a brit haderő részeként a világháborúk alatt.
Egyes programszervezők kínálnak azonban a Jóreménység várában ennél izgalmasabban hangzó, borzongató éjszakai túrákat is, a honlapjaikon pedig büszkén hirdetik, hogy ez Dél-Afrika legfélelmetesebb, legkísértetiesebb helye.
A különböző kísértethistóriák állítólag már az 1700-as évek óta keringenek az évszázadok alatt pedig egyre szaporodtak, köszönhetően a vár sötét múltjának. Amellett ugyanis, hogy börtönként funkcionált, kivégzéseket is itt hajtottak végre és kínzókamrákat, különféle kínzóeszközöket is feltártak. Így akarták szóra bírni az esetleges politikai foglyokat, megnehezíteni a börtönlakók mindennapjait, vagy súlyosbítani a büntetésüket.
