Komjáthi Imre képviselőjelölti bejelentkezése azt jelzi, hogy az MSZP önálló pártként akar elindulni a 2026-os választásokon. A jelöltek és a lista állításához persze még sok munkára lesz szükség, és idővel az ellenzéki táboron belüli egyeztetésekre is sok kerülhet.
De Komjáthi személye nagyjából kijelöli a szocialisták programjának lényegi pontjait. A dolgozó emberek megbecsülését, a szakszervezetek megerősítését, a nyugdíjasok helyzetének javítását, általában a hétköznapi emberek érdekeinek képviseletét a hazai és globális nagytőkével szemben. Magam amellett szeretnék érvelni, hogy a szocialista program külpolitikai részének a szokásos EU-rózsaszín közhelyek helyett érdemben kellene foglalkozni korunk geopolitikai kihívásaival, a formálódó új világrend dilemmáival.
Szokás azt mondani, hogy a külpolitika nem érdekli a választókat, de valójában a mindennapi családi, utcai és pult melletti beszélgetésekben is folyamatosan szóba kerül az ukrajnai konfliktus és a háborús fenyegetettség. Az ellenzék 2022-as kudarcában jelentős része volt annak, hogy a Fidesz ügyesen sajátította ki az úgynevezett „békepártiságot”, míg az ellenzék nem tudta elhatárolni magát néhány képviselője felelőtlen, háborús hangvételű kijelentéseitől. Minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar társadalom alapvetően békepárti, és nagy többsége semleges vagy erősen megosztott a két háborús fél megítélését illetően.
Jó lenne azt remélni, hogy a 2026-os választások idejére már beáll a béke. De jelenleg a háborús feszültség fokozódását látjuk. Néhány európai ország tudatosan feljebb csavarja harci kedvét, és Moszkva is egyre keményebb hangnemet üt meg. Ezért nagyon fontos lenne, ha az MSZP alapelvként mondaná ki, hogy Magyarország semmilyen körülmények között nem száll be olyan fegyveres akcióba Oroszország ellen, amelyben az Egyesült Államok katonailag nem vesz részt.
Ha a legrosszabb forgatókönyvként kitörne a harmadik világháború, abból a NATO tagjaként természetesen hazánk sem maradhat ki. De a NATO két legerősebb hadserege, az amerikai és a török nélkül értelmetlen és bűnös dolog lenne egyes európai országok oldalán háborús kalandokban részt venni. Hazánk a két világháborúban milliónyi életet vesztett az orosz fronton, hadifogságban, elhurcoltakban, és ennek keserű emléke ma is ott él a családi emlékezetekben. És nem mellesleg négy magyar miniszterelnököt végeztek ki, részben az akkori magyar baloldal nyomására, az Oroszország ellen indított háború miatt.
Azt sem kellene szó nélkül hagyni, hogy az Európai Unió mai vezetői messze túllépnek saját hatáskörükön, amikor az EU-t gyakorlatilag a NATO részének tekintik, harciasságukban a józanabb amerikaiakat is túlszárnyalva. Ursula von der Leyen magánemberként kívánhatja ellenséges repülőgépek lelövését, de az Európai Unió nem katonai szervezet, nincsenek ellenségei, és egész működésének csak békeidőben van értelme. Egyáltalán nem lenne baj, ha az MSZP programja Orbánék uniós vagdalkozása mellett az EU háborús retorikáját is elítélné. Ha ebben vitánk lenne a Tiszával és a DK-val, akkor az csak gazdagabbá tenné az ellenzéki kínálatot.
A baloldali emberek egy része, erről az elmúlt években számtalanszor személyesen is meggyőződtem, egyáltalán nem osztja azt a szélsőséges, gyűlöletbe hajló oroszellenességet, amelyet egyesek az egész ellenzékre kényszerítenének. Igen, Magyarországnak elemi érdeke egy független, békés és a kisebbségek jogait biztosító Ukrajna létezése a keleti határainkon, ezért erkölcsi feladatunk a menekültek befogadása és a majdani újjáépítéshez való hozzájárulás. De ugyanennyire elemi érdekünk az Oroszországgal való normális viszony fenntartása is. Aki látó szemmel nézi a világot, az tudja, hogy Oroszország nemzetközi súlya nem csökkent, hanem megnőtt az elmúlt években, és végső soron egy kontinensen vagyunk társbérlők vele. Az orosz magaskultúra értékei nélkül pedig sivárabb világban élnénk, és a klíma védelme a Moszkvával való együttműködés nélkül nagyjából értelmetlen.
Rohamosan változik az egész világrend, s aki lemarad ennek megértésétől, az hosszabb távon a kormányzó képességről is lemarad. A többpólusú világrend immár létező valóság, és a Nyugat csak egyike az egymással versengő nagy blokkoknak. A keleti nyitást és általában a sokirányú külpolitikai nyitottságot a szocialista kormányok kezdeményezték, és helyes lenne, ha az MSZP elvben és programjában visszatérne ehhez a hagyományhoz. Azt is látni kell, hogy a nagy tömegeknek szóló fideszes agymosás mögött vannak komoly szellemi munkát végző jobboldali műhelyek, amelyek érdemben foglalkoznak a legfrissebb világmagyarázatokkal.
Velük szemben sajnos az ellenzéki értelmiség és főleg a liberális média abba az álomba ringatja magát, hogy Trump győzelme, Kína szuperhatalommá válása, a BRICS, India és Oroszország megerősödése csak pillanatnyi üzemzavar, az amerikai demokraták győzelmével majd visszaáll a liberális világrend. Nos, ez bizonyosan nem fog megtörténni. Az új világrendről Magyarországon inkább csak a jobboldali média beszél, gyakran eltorzított és célzottan Nyugat-ellenes módon. Pedig olyan kiváló teoretikusai vannak, mint a progresszív liberális Jeffrey D. Sachs, a politikailag Bernie Sanderst támogató, ritka bölcs John Mearsheimer, a marxista Richard Wolff és számos más, világszerte ismert nyugati gondolkodó. Gondolataik közérthető összefoglalása önálló és korszerű tartalmat adna egy szocialista programnak.
Négy, sorozatban elszenvedett választási vereségért nem lehet csak a Fidesz gátlástalanságát vagy a saját ügyetlenségünket okolni. A magyar progresszív ellenzék és benne az MSZP eltévedt a világban, lemaradt a tektonikus változásokról, és az 1990-es rendszerváltó közhelyeket ismételgeti. Ha a világháborút sikerül elkerülnünk, akkor az ukrajnai háború befejezése után újjá kell tervezni egész nemzetközi viszonyrendszerünket.
Akárhogy alakul a háború végkifejlete, politikailag és gazdaságilag az Európai Unió mindenképp vesztesen kerül ki belőle. Megmaradásához és megerősödéséhez bátor változásokra lenne szükség, amelyekről szabad és kell beszélni. Meggyőződésem szerint az MSZP semmit sem veszíthet és sokat nyerhet, ha egyrészt nyit az új világmagyarázatok iránt, másrészt újraértelmezi az olyan fogalmakat, mint a globális tőke, az imperializmus és a nemzeti szuverenitás.
A szerző az MSZP Baloldali Tömörülés elnöke, volt EP képviselő, publicista.