Keleti pályaudvar;fényfestés;Momentum Mozgalom;Zsolti bácsi;

Zsolti bácsi kilétéről érdeklődött a Keleti pályaudvarnál a Momentum Mozgalom

Az ellenzéki párt ezt tartja a legfontosabb kérdésnek. 

Zsolti bácsi kilétét firtató kérdést vetített péntek este a Keleti pályaudvar főbejáratára a Momentum Mozgalom.

A párt frakcióvezetője, Bedő Dávid Facebook-posztjában azt írta, múlt héten az Alapjogokért Központ és a Megafon szintén az épület homlokzatát használták üzeneteikhez, ám valódi társadalmi problémákat nem jelenítettek meg.

Bejegyzésében azt sorolta: a rendszert semmibe vezető nyomozások, évekig húzódó eljárások, elhallgatott ügyek és elfeledett áldozatok jellemzik, miközben kegyelmet kapott egy pedofilsegítő. Hozzátette, hogy a hatóságok nem a tetteseket keresik, hanem azt vegzálják, aki nyilvánosságra hozza az igazságot, így Juhász Pétert éri támadás, miközben a bántalmazók szabadon maradnak.

Posztját azzal zárta, hogy Orbán Viktor kormányának legnagyobb bűnének a kegyelmi ügyet és a széthullott gyermekvédelmi rendszert tartja. „És amíg a hatalom hárít, uszít és lop, addig a legfontosabb kérdés megválaszolatlan marad: ki az a Zsolti bácsi?” – fogalmazott.

Az elmúlt napokban a Demokratikus Koalíció (DK) is több közterületi akcióban tette fel a kérdést: a párt molinót helyezett ki a Gellért-hegyen és a Margit hídon, amelyeken szintén ez az üzenet szerepelt.

Hangsúlyozta: elég támogató áll mögötte, hogy védelmet kapjanak azok az emberek, akik a gyermekvédelmi rendszerben tapasztalható visszaélések miatt hozzá fordulnak.