egészségügy;egészségügyi miniszter;Magyar Péter;Tisza Párt;választás 2026;Hegedűs Zsolt;

Magyar Péter bemutatta a Tisza egészségügyi programját, és meg is nevezte a párt szakminiszter-jelöltjét

Egyúttal felkérte Hegedűs Zsolt ortopéd-sebészt, hogy november végére véglegesítse a minisztériumot vezetői csapatot.

Bemutatta szakminiszter-jelöltjét Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke váci fórumán, akit azonnal fel is kért, hogy állítsa fel a leendő, önálló egészségügyi minisztérium csapatát. Hegedűs Zsolt ortopéd-sebész, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának egykori elnöke pedig meg is nevezte azt a tucatnyi szakembert, akikre csapatának tagjaiként tekint.

„Nincs több megértés, nincs több türelem, vége van” 

– ígérte Magyar Péter a színpadról, miután ezt megelőzően kritikusan beszélt az egészségügy közállapotáról. Köztük arról is, hogy A/4 -es lapokon kérik az állami intézményekben az emberek megértését, mert műszaki hiba, orvoshiány, vagy betelt rendelési naptárak miatt nem tudnak beteget fogadni.

„Elmentem kórházi alagsorokba, várótermekbe, műtőkbe, gyermekosztályokra és kórtermekbe. És a szívem megszakad attól, amit láttam” – mondta a pártelnök és azt is hozzátette: „Azért vagyunk ma itt Vácott, hogy megoldásokat keressünk!”

Magyar Péter felidézte a Tisza egészségügyi programjának egyes, már korábban is ismertetett elemeit, így például azt, hogy évente 500 milliárd forinttal növelik az egészségügyre fordítható kasszát, létrehozzák a Semmelweis lovagok hálózatát, akik közreműködésével – a terveik szerint – hatékonyabb lehet a küzdelem a kórházi fertőzések ellen. Létrehoznak 7 régiós szuperkórházat, rendezik a béreket - nemcsak az orvosi munkakörökben dolgozókét -, szigorú protokollokat és teljesítmény ösztönző rendszert vezetnek be, hat hónaposra rövidítik a várólistákat. Fejlesztik a kisebb kórházakat.

A pártelnök a szakemberhiány enyhítésére két ösztönző programot is meghirdetett.

  • A hiányszakmákat választó orvosoknak az első magyar orvosnőről, Hugonnai Vilmáról elnevezett programot, amelyben az ilyen szakterületekre jelentkező fiatal gyógyítók kaphatnak támogatást.

  • A második, 15 milliárdos program pedig az ápolói munkát választók képzését segítheti.

Magyar Péter szerint „2030-ra a most kivéreztetett és Orbán Viktorék által szándékosan lezüllesztett állami egészségügy az egyik magyar siker ágazat lesz!” Hegedűs Zsoltnak, a párt szakpolitikusának színpadra lépését azzal vezette fel, hogy az ortopéd-sebész főorvosnak „kiemelt szerepe lesz a 16 év után újra felálló Egészségügyi Minisztérium vezetésében.” S ezért felkérte, hogy november végére véglegesítse a minisztériumot vezetői csapatot.

Hegedűs Zsolt nem is váratott hosszan az egészségügy jövőbeli vezetőinek bemutatásra.

  • Így az ágazatirányítás megszervezését Gilly Gyulára bízta, aki orvos, és két ciklusban is tanácsadója volt az Orbán-kormánynak. Egyebek mellett nevéhez kötődik a Diákhitel-Központ, melynek Magyar Péter is a vezetője volt.

  • Az alapellátással kapcsolatos feladatokat Porpáczy Krisztina háziorvos kapta. Néhány hete még ő volt, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője volt.

  • A sürgősségi ellátást, mint szakterületet Túri Péter, a hazai légimentést megszervező és évekig igazgató orvos kapta.

  • A kórházak irányításának újjászervezését Schiszler Istvánra bízták, aki a 2010-es évek elején több szakigazgatást végző munkában vett részt.

  • A népegészségügyért Vitrai József, az ismert népegészségügyi szakember lesz felelős. Ő egyebek mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma Népegészségügyi Főosztályának vezetője is volt Kásler Miklós minisztersége alatt.

  • A fiatal orvosok problémáival Kincse Csongor foglalkozik majd, aki a szegedi egyetemen elmondott diplomaosztó beszéde nyomán vált közismertté.

Némi szervezési zavarral indult a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikáját ismertető váci rendezvénye, ahová előbb a személyes részvétel reményében regisztrálhattak az újságírók, később viszont csak a közösségi médiában közvetített, első két előadás meghallgatásával kellett beérniük. A Roude Leiw hajón tartott eseményen mintegy 150 érdeklődő vehetett részt. A közönség soraiban több neves, haza egészségügyi szakember ült, köztük Lantos Gabriella, aki jelenleg a józsefvárosi szakrendelő igazgatója, Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász, Vokó Zoltán professzor, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának igazgatója, Kósa István, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi elnöke.

A Tisza Párt egészségügyi szakemberei

Dr. Hegedűs Zsolt

Ortopéd sebész főorvos, csípő- és térdprotézis-specialista, 2005 óta az Egyesült Királyságban is praktizál. Egészségpolitikai és szakmai közéleti szerepvállalása ismert: a „1001 orvos hálapénz nélkül” mozgalom vezető tagja volt, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke (2019–2023).

Dr. Porpáczy Krisztina

Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező háziorvos, aki a gyermek- és felnőttellátás mellett aktívan részt vesz az alapellátás fejlesztésében, prevenciós programokban és közösségi egészségügyi kezdeményezésekben. Pályafutása során egyéni praxist vezetett, ügyeleti rendszert szervezett, valamint érdekképviseleti és vezetői szerepeket töltött be a Magyar Orvosi Kamarában. Célja, hogy szakmai tudásával és elkötelezettségével hozzájáruljon az alapellátás fenntartható fejlődéséhez és a lakosság egészségének javításához.

Dr. Gilly Gyula

Orvos, egészségügyi szakmenedzser (MSc). Egészségügyi rendszervezési szakember. A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság orvos- és antidopping-igazgatójaként a rendezvény teljes egészségügyi és közegészségügyi biztosítását tervezte, szervezte és felügyelte. Korábban a központi államigazgatásban és a felsőoktatás irányításában is dolgozott. Egészségpolitikai szakértőként, 2004-2012 között a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal állandó egészségpolitikai szakértője. Kezdeményezője volt a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központ létrehozásának, melynek megszervezésében is közreműködött.

Dr. Schiszler István

Orvos, MBA, egészségügyi informatikai és ellátásszervezési szakember, A Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen MBA-t. Nevéhez fűződik az Operatív Törzs járványkezelését támogató vezetői információs rendszer tervezése és bevezetése, vállalati és felsőoktatási vezetői információs rendszerek kialakítása, valamint MI-alapú orvosi döntéstámogató algoritmusok fejlesztésében való szakértői közreműködés. A Róbert Károly Magánkórház vezérigazgatója és a Duna Medical Center ügyvezetője volt.

Dr. Túri Péter

Baleseti sebész, kézsebész szakorvos, nemzetközi hírű légimentési szakember, entrepreneur. Egyetemi tanulmányainak vége óta foglalkozik a mentésüggyel, légimentési és légi betegszállítási rendszerek fejlesztésével. A ma is működő állami légimentés koncepciójának megalkotója, 2005-2011 között a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. létrehozója és ügyvezető igazgatója volt.

Dr. Nemes Balázs Áron

Sebész, transzplantációs szakember, igazságügyi orvosszakértő és egészségügyi menedzser. 1993 óta egyetemi oktató, két magyar egyetemen is dolgozott, jelenleg tanszékvezető docens. A Magyar Transzplantációs Társaság vezetőségi tagja

Dr. Kincse Csongor

Kincse Csongor a Szegedi Tudományegyetemen 2025 júniusában szerzett általános orvosi diplomát. Tanulmányai során az Egyesült Államokban is tapasztalatokkal gazdagodott, és a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája kutatásával II. díjat nyert. Jelenleg a Bajai Szent Rókus Kórházban dolgozik szülész-nőgyógyász rezidensként. A diplomaosztón elmondott bátor, kritikus beszéde országosan ismert lett.

Dr. Lovász György

Nemzetközileg elismert ortopéd szakorvos, több mint 40 év tapasztalattal. Csípő- és térdprotézisek, valamint kéz-, csukló-, láb- és boka-sebészet specialistája. Magyarországon klinikai vezető ortopédsebészként dolgozott, az Egyesült Arab Emírségekben ortopéd-traumatológiai tapasztalatokat szerzett. Jelenleg az Egyesült Királyságban dolgozik, ahol már több mint 7000 műtétet végzett, köztük az egyik leginnovatívabb, egynapos sebészeti eljárással. Praxisa jó példa lehet a magyar egészségügynek arra, hogyan lehet egy innovatív eljárást jó és általánosan alkalmazott gyakorlattá, a jelenlegi több éves várólistákat pedig lényegesen rövidebbé tenni.

Dr. Mágori Krisztina

Igazságügyi orvosszakértő, igazságügyi közvetítő, igazságügyi orvostan és egészségbiztosítás szakorvos. Jelenleg vállalkozóként végzi igazságügyi orvosszakértői tevékenységét, emellett 2023 óta igazságügyi közvetítőként betegjogi tanácsadást végez, és műhiba ügyekben segíti elő a beteg és az egészségügyi intézmény közti peren kívüli megegyezést.

Hackl Krisztián

Egészségügyi menedzser, közgazdász, közbeszerzési és egészséggazdaságtani szakértő. Eredményei: 80 kórház beszerzési rendszerének kialakítása, egészségügyi eszközbeszerzések szakértői támogatása, vezetői és koordinációs szerep központosítási projektekben és szakmai közösségekben.

Berkes György

Gazdasági szakember, több mint 20 év operatív vezetői, értékesítési, kereskedelmi, ügyfélkapcsolati, műszaki üzemeltetési és beruházási területen szerzett tapasztalattal rendelkezik.

Bicskei László

Több mint tizenöt éve foglalkozik biotechnológiával, gyógyszerfejlesztéssel és mesterséges intelligenciával. Diplomáit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen szerezte Orvos biológus mérnök és Műszaki informatikus mérnök szakokon.

Barth Anita

Ápolástudományi kutató és egyetemi oktató. 2018 óta a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar nyíregyházi campusának adjunktusa. Oktatóként kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi pályát választó fiatalok szakmai fejlődésének támogatására és a képzés fejlesztésére.

Vitrai József

Népegészségügyi szakember, tudományos munkatárs a Széchenyi István Egyetemen, PhD témavezető a Pécsi Tudományegyetemen, a Multidiszciplináris Egészség és Jóllét folyóirat alapító főszerkesztője

Takács Péter is „részt vett” a Tisza egészségügyi terveinek bemutatásán 

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár élőben követte a rendezvényt. Így amikor Hegedűs Zsolt előadásában megállt egy pillanatra, mert valami műszaki hibát észlelt és tréfásan megjegyezte: „Úgy látszik, valami zavaró állomás van itt, pedig a Duna mellett nem hiszem, hogy remélem, nem bukkan fel egy valamilyen orosz tengeralattjáró” – a politikus szinte azonnal poszttal reagált. Ebben azt írta: „Bréking! A vezérszónok szerint a Dunából felbukkanó OROSZ tengeralattjáró segítségével zavarjuk a TISZA egészségügyi kongresszusát!”  

A műsorvezető közölte, új szakmai kihívásokra vágyik, ezért döntött a váltás mellett.