A lengyel hatóságok szerint orosz titkosszolgálati műveletekben vehetett részt egy ukrán származású, Lengyelországban élő férfi, aki tavaly drónalkatrészeket és feltételezhetően robbanóanyagot tartalmazó konzervdobozokat vitt át a Litvániába és Németországba – számol be a Gazeta Wyborcza alapján a Telex.
A Katowicében élő, munkanélküli ukrán férfi korábban banki csalás miatt már egy évet töltött börtönben Lengyelországban. Egy Spanyolországban megismert, szintén ukrán származású barátja javasolta neki, hogy vegye fel a kapcsolat a Telegram üzenetküldő alkalmazáson egy Warrior nevű felhasználóval, mivel ő tud majd neki munkát ajánlani.
Az illető adott neki egy autót, és elmondta, hogy kriptovalutában fognak fizetni. A férfit először a litvániai Kaunasba küldték, ahol két konzervet ásott ki egy temetőből, melyeket aztán egy lengyelországi autópálya egyik kijáratánál kellett elhelyeznie. Ugyanonnan később drónalkatrészeket is kiásott, azokat a németországi Düsseldorfba szállította.
Harmadik útján a litván fővárosába, Vilniusba ment, ahol felvett egy táskát, mellé elemeket és négy dobozt vásárolt, ezekből aztán négy, masszázspárnákat és kozmetikumokat tartalmazó csomagot készített. Majd utasításra elindította a párnákban található masszírozóberendezést, mielőtt a csomagokat egy parkban hagyta. A következő napokban három csomag kigyulladt szállítás közben: az egyik egy teherautóban Varsó közelében, a másik az Egyesült Királyságban, a harmadik pedig a lipcsei repülőtéren – írja a lap.
A negyedik csomagot lefoglalta a lengyel rendőrség, amiből kiderül, hogy a párnában robbanószerkezet, a kozmetikumokban pedig gyúlékony anyagok voltak. A lengyel és litván hatóságok katowicei lakásán fogták el a férfit. A temetőbe is kimentek, ahol korábban járt, és még több kukoricakonzervet találtak, ezekben körülbelül 1,4 kilogramm TNT-nek megfelelő mennyiségű robbanóanyagot találtak.
A hatóságok úgy vélik, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU hírszerző tisztjei állhattak az akció mögött.
A lengyel hatóságok az autópálya mentén hagyott konzervdobozokat már nem találták meg. Mindez 2024 júliusában, a Németországban zajló labdarúgó-Európa-bajnokság idején történt, melyhez hírszerzési információk szerint köze lehetett az akciónak. Az ukrán férfit külföldi hírszerzés nevében elkövetett szabotázsért állítják bíróság elé Varsóban, akár életfogytiglant is kaphat.