kórház;tűz;Makó;Makói kórház;

Képünk illusztráció

Tűz volt a makói kórház területén, egy dolgozó meghalt

Az egyik raktárépületben keletkezett a tűz, az ügyben vizsgálat indult.

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután, egy kórházi dolgozó életét vesztette – közölte Kallai Árpád főigazgató az intézmény honlapján.

A tájékoztatás szerint a makói kórház területén lévő egyik raktárépületben csütörtök délután tűz keletkezett, amit a tűzoltók rövid idő alatt eloltottak. Hozzátették betegellátási területet nem érintett a tűz.

A tűzeset során egy kórházi dolgozó életét vesztette. A főigazgató részvétét fejezte ki az az elhunyt hozzátartozóinak, az ügyben vizsgálat indult. A katasztrófavédelem az esetről azt közölte, hogy a kórház kazánházában keletkezett tűzhöz a makói, hódmezővásárhelyi és szegedi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, és három vízsugárral oltották el a lángokat.

Indítéka egyelőre ismeretlen.