Eltűnt a Debreceni Egyetem egyik doktori tanulmányokat folytató hallgatója, miután felborult a csónakjuk – írja a Blikk.
A baleset kedden történt a Hortobágy–Berettyó főcsatorna püspökladányi szakaszán. A kutatócsoport halbiológiai vizsgálatot végzett, amikor a motoros gumicsónak felborult. Négyen tartózkodtak a járműben, közülük hárman kiúsztak, de a 25 éves Huttman Máté nyomtalanul eltűnt. Nagyszabású keresést indítottak annak reményében, hogy partra sodródhatott, esetleg megsérült, és ezért nem tudott segítséget kérni.
A Debreceni Egyetem közlése szerint a baleset idején két PhD-hallgató és a Hidrobiológiai Tanszék oktatója a kutatási terület halászati társaságának képviselőjével együtt végzett méréseket az Ágotai vészelzáró zsilip közelében, amikor egy örvény elsodorta és felborította a csónakot. Hárman a partra jutottak, egyiküket kórházba szállították megfigyelésre, de Huttman Máté nem tudott kiúszni, azóta is keresik.
Cserepes Norbert Ernő, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke közölte, hogy a baleset egy árvízi védmű, egy zsilip közelében kialakult örvénynél történt. Tájékoztatása szerint kedd este kilenc óráig folyt a keresés, amelyben szonárt, lámpákat és csáklyákat is használtak. Horgászok, tűzoltók, rendőrök, egyetemi munkatársak és egy mentőhelikopter is részt vett az akcióban, de nem jártak sikerrel. Szerdán a kutatást újraindították, de Huttman Mátét nem találták meg.
A mentést a rendőrség bevonásával a Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. A püspökladányi és a karcagi tűzoltók mellett önkéntes mentőszervezetek – a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület és a Felső-tiszavidéki Búvár- és Mentő Egyesület – is részt vesznek a munkában.
A Blikk értesülései szerint a csónak túlterhelt volt, az utasok nem viseltek mentőmellényt, és több szabályszegést is elkövettek. Emiatt a rendőrség vízi közlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárást indított egyelőre ismeretlen tettes ellen. A baleset pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.