Fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség arra a férfira, aki ellen többszörösen minősülő szexuális erőszak és más bűncselekmény miatt folyik bírósági eljárás – derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleményéből.
A tájékoztatás szerint a vádlott 2020 áprilisától egy ideig miskolci házában fogadott egy nehéz anyagi helyzetben lévő, ötgyermekes családot. A férfi a szülők távollétében többször vigyázott a gyermekekre, és az ötödik életévét betöltött kislány bizalmába férkőzött. A szülők hiányát kihasználva a kiskorú sértettet többször szexuálisan molesztálta.
2024 májusától a család szívességi alapon ismét a férfi házában lakott. Júliustól a kilencéves gyermek a vádlott hálószobájában kapott helyet, aki a kislány elalvása után többször is szexuális cselekményt végzett vele. A gyermek felébredt, rászólt a férfira, kérte, hogy hagyja abba, majd felöltözött és kiment a szobából. A vádlott azonban tovább zaklatta, tisztálkodás közben is molesztálta.
A férfi házában 2024 augusztusának elején tartott házkutatás során a rendőrség 12 darab engedély nélkül tartott lőszert talált és lefoglalt.
A büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség indítványozta végleges hatályú eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.