tiltakozás;Amnesty International;petíció;betiltás;Pécs Pride;

Pécs Pride 2021-ben. Most még több résztvevőre számítanak

„Legyen a Pécs Pride is szabad!” – Már 25 ezren írták alá az Amnesty International petícióját

A több százezres Budapest Pride mintájára a betiltott szombati rendezvényen is sok embert várnak, akiknek elegük van a kirekesztésből és a jogaik semmibevételéből. Felszólítják a pécsi rendőrséget, hogy biztosítsák a felvonulás zavartalan, biztonságos és békés megtartását.

Te csatlakoztál már ahhoz a közel 25 ezer emberhez, akik világszerte a Pécs Pride betiltása ellen szólalnak fel? Júniusban – amikor a kormány a Budapest Pride-ot próbálta ellehetetleníteni – mellénk állt az Amnesty nemzetközi közössége, most pedig a Pécs Pride megvédéséért egyesítik erőiket a szabadságszerető emberek – írja hírlevelében az Amnesty International (AI). A nemzetközi jogvédő szervezet kiemelte, hogy Tajvantól Írországon át Spanyolországig tízezrek szólítják fel a rendőrséget, hogy biztosítsa a Pécs Pride zavartalan, békés megtartását.

– Ma a Pécs Pride-ot tiltják be, de holnap bármelyik másik, kormánynak nem tetsző csoport is célkeresztbe kerülhet. A cél egyértelmű: megfélemlíteni és elhallgattatni mindenkit, aki nem a jól bejáratott, évek óta sulykolt kormánypropagandát hangoztatja. Ez ellen pedig csak úgy tudunk hatékonyan fellépni, ha nem hagyjuk magunkat. Ha összefogunk és együttes erővel mutatjuk meg, hogy egy mindenki számára szabad és biztonságos országban akarunk élni. Júniusban már sikerült, most is sikerülni fog – írták.

Az AI honlapján olvasható petíció felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány márciusban úgy módosíttatta a törvényt, hogy betilthassák a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségéért tartott tüntetéseket. Ráadásul a rendőrség arcképelemző technológiával azonosíthatja be a résztvevőket, ami példátlanul súlyos beavatkozás a magánéletünkbe és az egész társadalom megfélemlítését szolgálja.

– Erre a jogsértő törvénymódosításra hivatkozva szeptember 5-én a Pécsi Rendőrkapitányság betiltotta az 5. Pécs Pride-ot, mert azt akarják elérni, hogy ne állhassunk ki a mindannyiunk számára egyenlő és biztonságos Magyarországért. De ez megint nem fog sikerülni. A júniusi Budapest Pride-ot is be akarták tiltani, azonban az a hatalom minden szándéka és próbálkozása ellenére óriási siker lett. Minden korábbinál több ember vonult fel, hogy kifejezze: elege van a kirekesztésből és a jogainak semmibevételéből – áll a petícióban.

Erősen túlzott a szélsőjobb öröme.