Legkevesebb négy ember meghalt és nyolcan megsebesültek a michigani mormon templomban történt lövöldözésben, a támadást követően, a rendőrökkel kitört tűzharcban a gyanúsított is életét vesztette – írja a Reuters.
A hatóságok szerint a Detroittól mintegy 80 kilométerre fekvő Grand Blanc Township temploma teljes egészében kiégett, miután szándékosan felgyújtotta a gyanúsított, akit a 40 éves Thomas Jacob Sanfordként, a közeli Burton városából származó volt amerikai tengerészgyalogosként azonosítottak. A férfi először egy kisteherautóval betört a templom főbejáratán, majd tüzet nyitott egy gépkarabélyból és felgyújtotta az épületet, végül a rendőrökkel kitört tűzharcban életét vesztette.
A település rendőrfőnöke egy sajtótájékoztatón közölte, a lövöldözés áldozatai közül még nem sikerült mindenkit azonosítani a hatóságoknak. A nyomozók úgy vélik, az elkövető benzint használt a gyújtogatás során. Az ügyben indult nyomozást az FBI vezeti.

A rendőrfőnök szerint több száz ember tartózkodott a templomban, amikor a támadó behajtott az épületbe. A gyanúsítottat a parkolóban, körülbelül nyolc perccel az incidens kezdete után lőtték le a rendőrök. Az indíték még ismeretlen, a nyomozók átkutatják a lövöldöző otthonát és telefonját ennek felderítése érdekében. A közeli Henry Ford Kórházban sztrájkoltak az ápolónők, de a tragédia hírére felfüggesztették a munkabeszüntetést.
Az egyház szóvivője azt mondta, az eddigi információk alapján nincs kapcsolat a támadó és a célba vett gyülekezet között.
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta, úgy tűnik, újabb célzott támadás történt az Egyesült Államokban a keresztények ellen. „Az erőszak ezen járványának véget kell vetni” – jelentette ki.
Mint megírtuk, a gyülekezet kettős tragédiája, hogy a lövöldözés és a tűzvész közvetlenül azután történt, hogy Russell M. Nelson, az egyház történetének legidősebb elnöke 101 éves korában meghalt. – Az istentiszteleti helyek a béketeremtés, az ima és a kapcsolat szentélyei. Békéért és gyógyulásért imádkozunk minden érintett számára – nyilatkozta Doug Anderson, a utahi székhelyű hitközösség szóvivője.
Lövések dördültek egy michigani mormon templomban, legkevesebb egy ember meghalt, kilenc megsérült