Egyesült Államok;Donald Trump;bosszúállás;James Comey;

James Comey azt állítja, FBI- igazgatóként az alkotmány felé tartozott hűséggel, ez nem tetszett Trumpnak

Felpörgött a trumpi megtorlás, bosszúhadjárat indult az amerikai elnök politikai ellenfeleivel szemben

Soros György alapítványát terrorizmus támogatásával akarják megvádolni, a volt FBI vezető ellen már vádat emeltek, és többekre ugyanez vár.  

Az Antifa terrorszervezetté nyilvánítása csak az első lépésnek bizonyult, Donald Trump amerikai elnök a politikai ellenfelei elleni bosszúhadjárata igazolása érdekében az amerikai Igazságügyi Minisztérium 1972, a Watergate botrány óta féltve őrzött pártatlanságát is aláásva, az igazságszolgáltatást használja eszközként. Az Antifával kapcsolatos döntés bejelentése után az elnök nyilvánosan azt a javaslatot tette az igazságügyi szervek felé, hogy vizsgálják ki azokat, akik finanszírozzák a mozgalmat.

Csak néhány napra volt szükség ahhoz, hogy felpörögjön a gépezet, amely úgy tűnik, elsőként Soros György alapítványát vette célkeresztbe. A The New York Times által megszerzett, vasárnap ismertetett dokumentum szerint a Trump-adminisztráció arra utasította az igazságügyi minisztérium ügyészeit, hogy vizsgálják meg, nyújtott-e anyagi támogatást terrorista csoportoknak a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF).

A lap információi szerint a vizsgálatról szóló irányelvet a kaliforniai, New York-i, washingtoni, chicagói, detroiti és marylandi ügyészeknek adták ki, akiknek arra kell választ adniuk, hogy vádat emelhető-e zsarolás, gyújtogatás, elektronikus csalás és terrorizmus anyagi támogatása miatt a Soros alapítvány ellen. A megszerzett dokumentum a kiadott utasítás alapjaként a Capital Research Center nevű konzervatív oknyomozó intézet jelentésére hivatkozik, miszerint a Nyílt Társadalom Alapítvány több mint 80 millió dollárt adott terrorizmussal vagy szélsőséges erőszakkal kapcsolatos csoportoknak. 

Soros György alapítványa azonnal reagált. Közleményében az OSF  visszautasította a vádakat, a nyomozást a civil társadalom ellen politikai indíttatású támadásnak nevezte.

Trump bosszúhadjárata, az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásásában már sikereket is fel tud mutatni. Virginia állam szövetségi bíróságának bővített létszámú esküdtszéke a múlt héten döntött a James Comey, az első Trump-adminisztráció idején szolgáló FBI igazgató elleni vádemelésről. A vádiratban két vádpont szerepel. Az egyik hamis tanúzás, amelyet Comey feltételezetten a kongresszus előtti meghallgatásán követett el, a másik pedig az igazságszolgáltatás akadályozása.

Comey bűne az elnök szemében az, hogy az ő nevéhez fűződik a Crossfire Hurricane fedőnevű nyomozás az első Trump-elnökség idején, amely azt vizsgálta, hogy orosz hackerek feltörhették-e a Demokrata Párt és Hillary Clinton e-mail szervereit, hogy az így kiszivárogtatott információval rontsák a demokrata elnökjelölt esélyét a kampányban. 

Kitért arra is, hogy a hackerek dezinformációs kampányokkal is célozták az amerikai internet felhasználókat, valamint arra, hogy Michael Flynn, nyugalmazott tábornok majd az első Trump-kormány nemzetbiztonsági tanácsadója  a megnyert választás utáni hatalomátadás átmeneti időszakában kapcsolatot tartott fenn a washingtoni orosz nagykövettel.

A vádemelés elérése nem volt sétagalopp: egy bő hete Erik S. Siebert ügyészt kellett menesztenie Donald Trumpnak, mert az ügyész álláspontja szerint nem gyűlt össze elég bizonyíték Comey és Trump másik nemezise, Laetitia James New York állam legfőbb ügyésze elleni a vádemeléshez. Ezért az elnök egy korábbi ügyvédjét, az ügyészi gyakorlatban tapasztalattal nem rendelkező Lindsay Halligant nevezte ki ideiglenes ügyésznek helyére, aki már ki tudta préselni az esküdtszék vádemelését. A volt FBI vezető Comey a vádak ellenére ártatlannak vallja magát és szavai szerint „nagy bizalma van a szövetségi igazságszolgáltatás rendszerében". Amennyiben bűnösnek találja a bíróság akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik. Pam Bondi szövetségi legfőbb ügyész, egyúttal igazságügyi miniszter úgy érvelt:  a vádemelés „tükrözi a minisztérium elkötelezettségét amellett, hogy felelősségre vonja azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és félrevezetik az amerikai népet.”

Donald Trump elnök régóta dédelgetett vágya válik valóra azzal, hogy a hozzá hűséges tisztviselőkkel feltöltött igazságügyi minisztérium politikai megtorló kampányba kezdhet azokkal a személyekkel szemben, akik rossz színben tüntették fel a közéleti alakját. Comey mellett még perekre számíthat a már említett Laetitia James és John Bolton, az első Trump-elnökség másik nemzetbiztonsági tanácsadója is.

James azzal váltotta ki a trumpista MAGA mozgalom haragját, hogy ügyészi kampányában megválasztása esetére kifejezetten Donald Trump jogi elszámoltatását ígérte. Ennek a szándéknak lett eredménye a 2023 őszén lezajlott ingatlancsalási ügy, amely során Trump a tulajdonában lévő ingatlanokat valós értéküknél magasabb összegre áraztatta be, hogy kedvezőbb banki hitelekhez juthasson. A másik eljárás pedig a lapunkban is hosszan tárgyalt hallgatási pénzzel kapcsolatos polgári per volt, amelyben Trump a 2016-os elnökválasztási kampány idején közvetítő útján fizetett pénzt Stormy Daniels pornósztárnak a nő hallgatásáért cserébe. Az összeget később hamis jogcímen tüntették fel a könyvelésben.

A Trump-adminisztráció ezeket a pereket politikailag motivált eljárásoknak, úgynevezett „lawfare”-nek nevezi (a hadviselést jelentő warfare főnévre utaló szójátékkal), amelyekkel szerintük a Biden-adminisztráció és igazságügyi minisztériuma jogi eszközökkel próbálta ellehetetleníteni Trump 2024-es kampányát. 

A megtorlást azonban az elnök már a kampányában megígérte, így hivatalba lépve gyorsan kegyelmet vagy könnyítést adott a 2021 január 6-i kapitoliumi ostromban résztvevő zavargóknak, valamint utalni kezdett politikai ellenfelei célba vételére is.

Bolton neokonzervatív háborúpárti héja és Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója menesztése után gyakran hangoztatta, hogy Trump alkalmatlan az elnöki hivatal viselésére, a Fehér Házban töltött élményeiről könyvet is írt, amelyben nem bánt kesztyűs kézzel az elnökkel. Az FBI egy hónapja ki is szállt Bolton marylandi otthonába, ahonnan dokumentációkat vittek el. Az igazságügyi minisztérium bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok visszatartása illetve kiszivárogtatásának gyanújával nyomoz Bolton ellen.

Nincs határ

Donald Trump

Az amerikai elnök megvalósíthatja régi álmát. A hozzá hűséges tisztviselőkkel feltöltött igazságügyi minisztérium politikai megtorló kampányba kezdhet az elnök politikai ellenfeleivel szemben. A megtorlást Trump már a tavalyi elnökválasztási kampányában megígérte

A Soros alapítvány elleni kivizsgálás egy konzervatív oknyomozó intézet azon állításán alapul, amely szerint az OSF mintegy 80 millió dollárt adott terrorizmussal vagy szélsőséges erőszakkal kapcsolatos csoportoknak.

A mezőgazdasági és vidékügyi tárca korábbi vezetője ugyan 13 milliárd forintnak megfelelő kenőpénzt tehetett zsebre, de több esetben hoppon maradt, jórészt visszafizette a pénzt, így megúszta felfüggesztettel.