Szőlő utca;

A bűnösség vélelme

Gulyás miniszter a heti kormányinfón bejelentette, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében nincs kiskorú áldozat. Könnyen lehet, hogy ez igaz is – az őrizetbe vétel ismert okai közt sem szerepelt ilyen gyanú.

Legalábbis most – vagyis az idén májusban.

Csakhogy ezt az ügyet épp az dagasztotta botránnyá, hogy egy volt gyermekvédelmi vezető nyilvánosságra hozta, hogy a mostani gyanúsítottról kollégáival 2015-ben viszont pont kiskorú áldozatok miatt tettek már bejelentést. Egy rendőr meg is hallgatta, és megnyugtatta őket, hogy folyik már – fedett – nyomozás az igazgató ellen, és le fogják buktatni; aztán kötelező titoktartási nyilatkozatot íratott alá velük.

Ennek kilenc éve – és azóta nem történt semmi.

Kilenc évig nem történt semmi...

Vajon miért?

Vajon miért kellett titoktartási nyilatkozatot aláírni egy ilyen ügyben; és vajon mi miatt – vagy ki miatt – nem történt semmi?

Épp ez az a kérdés, amely az – egyébként mindenkit megillető – ártatlanság vélelme helyett inkább a bűnösség vélelmének gondolatát ültetheti el a fejekben.

Az interjúban két nagyon magas rangú politikust emlegettek – és mivel a Fidesz-kormány számtalan pedofil bűnözőt mosdatott ki vagy mentett meg a súlyosabb büntetéstől, jogosan merül fel a gyanú, hogy most is valakinek az ügyét akarják eltussolni.

És persze az a megveszekedett düh is gyanús, amivel saját magukat védik – ahelyett, hogy a gyerekek érdekét védenék, és feltárnák végre az igazságot.

Ami egyébként most már a kormánynak is érdeke: hogy kiderüljön az igazság. Hiszen a valódi bűnösök megnevezésével tisztázni tudnák a szóbeszéd által, bizonyítékok nélkül megnevesített politikusokat.

Ehhez nem kellene mást tenni, mint nyilvánosságra hozni annak a kilenc évvel ezelőtti nyomozásnak az eredményét.

Immár titoktartási kötelezettség nélkül.

Pillantás a kilencedikről