Szilágyi L. József: Mosoly, szív, pacsi

Olykor pörgetem a telefont.
Így ismerve meg a világot.
Mert a világ nem több mint
pár kattintásnyira lévő pixel,
és néhány emojiba gyömöszölt
valóságnak vélt érzelem,
aminek a megfejtéséhez már
nem kell archeológusnak lenni,
elég, ha sejtjük, hogy
mit mutat a sok kis sárga fej,
vagy mit üzen a padlizsán.

Olykor pörgetem a telefont,
és figyelem a rengeteg bejegyzést,
amit ismeretlen ismerősök
dobtak be a hírfolyam végtelen
tengerébe palackpostaként,
hogy tudassák, itt vannak,
hogy élnek, hogy fontosak,
hogy nem lakatlan a szigetük.

És látom a sok születésnapot,
a happy birthdayt, Isten éltessen
Erikát vagy Imrét,
és megírom én is: sok boldogat,
Erika vagy Imre, teszek mögé
egy digitális mosolyt, hogy
szebb legyen a napja, mert nehogy
neki kevesebb lájk gyűljön össze,
mint a szomszéd szigeten lévőnek,
mert a szomszéd lájk az mindig zöldebb.

És úszik az újabb palack felém,
hogy megszületett, hogy 3570 gramm,
hogy kislány, milyen édes,
egyenesen ennivaló kis cukipofa,
mi a neve? Erika vagy Imre? De szép név.
Ugye, természetes úton jött a világra,
micsoda haja van máris, egy igazi kis angyal,
Isten áldja a családot, sok boldogságot,
de most aludd ki magad, amíg a kórházban
vagytok, mert utána semmi hónapokig,
készítette a babafotozasponthu,
csak megér egy szívecskét,
egy hüvelykujj ide kevés lesz.

Frissít a rendszer, partot ér egy újabb üveg,
és látom, hogy mit esztek, milyen az
avokádókrémes kétszersült, milyen a matcha tea,
mert hajnalban még a nap is más,
Balin még mindig szép a napfelkelte,
de te is milyen szép vagy, Erika vagy Imre,
hogy csinálod, hogy nem öregszel?
Ez a bikinis fotód is mennyire szexi,
komolyan mondom, a Tisza-tónál ilyen
merész fürdőruhát nem látni, de neked jól áll,
csak kell hozzá egy bomba test, mint a tied,
meg cickó, jól áll neked a szilikon, istennő lettél,
már ne haragudjál meg, csak irigykedem,
jó pihenést, gondolj ránk is néha,
puszi, puszi, szívecske, napocska.

Aztán az algoritmus új palackkal szolgál,
már fekete üvegben, hogy őszinte részvétem,
legyen neki könnyű a föld, hogyhogy
ilyen fiatalon, nem igazság az élet,
Erika vagy Imre, megnyugvást nektek,
két kis kéz egymás mellett, de egy síró fej is elfér,
tudtad, hogy a két kis kéz az nem is imát jelent,
hanem pacsit,
pacsi, hogy meghalt Erika vagy Imre,
pacsi, hosszú betegség után türelemmel viselte,
pacsi, hogy a temetés egy hét múlva, hármas ravatal,
pacsi, hogy csak egy szál virágot hozzon mindenki.

És tekerek egy újat,
nem bírom a további pacsikat,
felfelé pöccintem a világot,
ússzanak el gyorsan a híreket hozó üvegek,
legyen vihar a tengeren,
mossa el a szíveket a pörgés,
egyre csak gyorsul, tovább és tovább,
odavesznek a boldog születésnapok,
odavesznek a kisbabák,
odavesznek a fürdőruhák és a szilikon mellek,
odavesznek a pacsik,
odavesznek az Erikák és Imrék,
szédítő a sebesség, elrohan az élet,
micsoda közhely, pedig idézettel még ma
nem is találkoztam, kikopott már Coelho,
aztán lelassul újra, majd megáll,
persze csak azért, hogy
újra megadhassam mindenkinek, ami jár,
egy szívecske, egy mosoly, egy hüvelykujj,
hogy érezzék legbelül, nincsenek egyedül.
Senki se menekül.