A rakodópart alsó kövén nem ültem, mint József Attila, hanem álltam, és nem a zavaros, bölcs és nagy Dunán elúszó dinnyehéjat figyeltem, hanem Belpest észak-déli főútvonalát, az alsó rakpartot, ahol egymást érik az autócsodák. Csöndben suhannak, nem borzolják a levegőt. Amelyik nem elektromos, annak is színtelen alpesi hegyi kipufogása van.
Huszonhárom éves korom óta (ötvennégy éve) van saját autóm. Azzal mentem mindenhova Pesten, egészen a kétkerekűek 2020-as (szerencsétlen) emancipációjáig. Bárhová kellett is mennem, bárhonnan jöttem, ha csak egy rövid szakaszra is, lementem vagy a pesti, vagy a budai alsó rakpartra. Csaknem tíz évig dolgoztam észak-Óbudán, miközben dél-Pesterzsébeten laktam. Általában odafelé a budai, hazafelé a pesti oldalon hajtottam végig. Ami örömet gépkocsi, és ami örömet város adhat, azt naponta kétszer kaptam meg. Sőt, nem szégyellem, kimondom: gyönyört éreztem.
Ha dugó volt, akkor minden követ át tudtam vizsgálni. Európa legszebb városait autóztam végig, nagyon élveztem mindet, de az autózás nyújtotta fenséges szabadság-érzésen kívül mást nem éreztem. A fővárosi rakpartokról nézve kitárulkozik a város - a történelmével együtt. Ettől az enyém, ettől az én Hazám. Gyalog is szép minden, de ugyanúgy vendégnek érzem magam, mint Prágában vagy Berlinben. Nekem az autó adja a szabadság érzését.
Ennek természetesen „történelmi” okai vannak. Én a (sosem szeretett) biciklitől indultam, az első (kis vacak) autóm maga volt a boldogság. A mai fiatalság fordított utat jár be. Fuldokolnak a sok autótól. Ráadásul a korszerű autók ára az egekben van. Ezzel kész is a generációs összeütközés.
Számomra sajnálatos, hogy bár a főpolgármestert 2019-ben a mi generációnk hozta nagyon nagy többségbe, első ciklusában mégis nagyon megfeledkezett rólunk. Az autósok „üldözése” és a kerékpárosok veszélyes pozitív diszkriminálása ellenemre van. Nem mellesleg azzal, hogy a kétkerekűek szabálytalanságai és károkozásai nem járnak következménnyel, lerombolta az egyébként sem acélos budapesti közlekedési morált. Gyanítom, hogy a főpolgármester közgyűlési és választói támogatottságának vészes apadása nem teljesen független ettől a cserbenhagyástól.
Jó lenne valami kompromisszumot találni, legalább a rakpartok ügyében, mert azok az intézkedések és nyilatkozatok, amelyek mostanában a fővárosi vezetéstől nyilvánosságra jutnak, helyenként a logikát és a józan (paraszti) észt is nélkülözik. Augusztus 20. előtt a főpolgármester tiltakozott a rakpartok egy teljes hétre történő lezárása miatt, miközben a főváros sorra-rendre zárogatja le ugyanazokat a szakaszokat, szintén bizonyos (létező, vagy nem létező) kedvtelések kielégítése céljából. Értem én, hogy ez tulajdonképpen kormányellenes szájkarate akart lenni, de nemcsak vérszegény, hanem becsapás is. A tűzijátékot lehetne ellenezni, én sem szeretem, de tudomásul veszem, hogy egy évben egy napon a főváros vendégül látja a vidéket. Ez a panem et circenses kádári hagyománya. Sokkal kedvesebb nekem a bóvli tűzijáték, mint az idebuszoztatott vidéki cöfösök ökölrázós békemenete. (Őket száműzném Pusztaszerre.) Viszont ha tűzijáték lesz, azt elő kell készíteni, és utána takarítani kell.
A fakultatív városvédő (a főpolgármester) tehát csacsiságot beszélt. De bajt az okoz, amikor csacsiságokat csinál, például a rakpartokkal. Az még nem katasztrófa, hogy a prágai, bécsi és belgrádi turistáknak meg a felcsúti és a nyírtasi ifjaknak plázst akar építeni. De miért a város szívében? Ez így egy (korosabb) pesti polgárnak újabb elidegenítő momentum, ismét kiszorul valahonnan, ahol eddig az otthona volt. Ráadásul a Duna zavaros és túl nagy sodrású a strandoláshoz. A fürdés nélküli plázs pedig olyan kellemes, mint a testületi többség nélküli polgármesterkedés. Sőt rosszabb, mert a klímaváltozás miatt vagy 40 fokos a hőség, vagy tomboló vihar és 16 fok van.
Egyébként a pestiek és a budaiak, valamint a kedves „gyüttmentek” nagyon örülnének ha a zavaros, bölcs és nagy Duna köré egy korzót építene ki a főváros. Ennek központi része a minden jármű nélküli Lánchíd, két szára a budai illetve a pesti felső rakpart. A korzó déli lezárása az Erzsébet híd. Természetesen a felső rakpartokról lejárásokat (lépcsőket, lifteket, siklókat, mozgólépcsőket) kellene létesíteni a rakodópart alsó köveihez, hogy ott ingyen lehessen elgondolkodni múltról és jelenről. A 2-es és a budai fonódó villamos, valamint az alsó rakparti személygépkocsi forgalom életben tartása a budapestiek dolgos hétköznapjait is megédesítené.
A szerző orvos.