Valószínűleg kevés olyan zenei műfaj létezik a népdalon kívül, amely ugyanúgy képes szólni egy csúcskategóriás hangrendszerrel, minimum 20 hangládával, profi hangmérnökkel, Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, mint aratás közben, a mező közepén. Дeva (vagyis Takács Dorina) először adott önálló koncertet csütörtök este a Budapest Parkban, miután idén év elején jelentkezett új, Avar című albumával.
A debütáló, Csillag néven megjelent lemeze óta eltelt három évben az énekesnő kapott bőven hazai és nemzetközi figyelmet, besöpört egy Petőfi Zenei Díjat, mint az év előadója és a feltörekvő művészeknek járó Music Moves Europe Awards elismerését is, amely megnyitott jó pár kaput a nemzetközi színtéren.
Idén nyáron pedig már nagyszínpadot kapott a Sziget Fesztiválon a Napfonat női a capella együttessel közösen, amelyet élete egyik - korábban elképzelhetetlennek hitt - nagy lehetőségének nevezett. Ennek ellenére Дeva több ízben fogalmazta meg a gyorsan jött hírnévhez való ambivalens viszonyát, a figyelem kreativitást megtépázó hatását és azt, hogyan enyhít mindezen a természethez, egy archaikusabb világhoz való visszatérés. Sokan mondják, Дeva zenéje időtlen, amely talán a kettős érzéseket összekapcsoló művészetében kereshető. Az énekesnő ugyanis képes arra, hogy a magyar népdalok leplezetlen, markáns hangzásvilágát a modern elektronikus zene monotonabb eszközével erősítse fel. Дeva maga keresi és dolgozza fel ezeket a dalokat és ad a dübörgő basszusokkal vagy az egymásra pakolt legkülönfélébb zenei elemekkel (például torokhanggal, az afrikai eredetű darbukával, kongadobbal, a svájci Bernből származó hang nevű ütőhangszerrel, vagy az európai fülnek ismerősebb hárfával és fuvolával kísérve) talán nem újabb, inkább mélyebb réteget annak a világnak, amelynek jó része, bölcsessége a történelmi források foghíjas volta okán már csak a népdalokban él tovább.
Találó a koncert “Tündérkert” elnevezése, mert valamiképp tényleg nem evilági, ahogyan képes Budapest hétköznap esti forgalmával, a nyüzsgő négysávos autóutak által körülölelt Parkban az erdők-mezők látványvilágát idéző színpad alatt mindezt megidézni. Azt, hogy erre tökéletes műfaj az általa képviselt elektro-folk maga Дeva bizonyítja be: az egyszerre egyszerű és bonyolult népdalok, az egyszerre optimistán melankólikus és olykor komorabb, haragosabb hangzásvilág ötvözésével, épp annyira képes ugyanabban az időben létezni egymás mellett a zengő emelkedettség és a lágy meditatív dallam, mint amennyire Дeva képes lebontani így időt és teret. Azt mondják, elektro-folk, lehet, hogy a mágia jobb szó lenne rá.
