Hú, de bonyolult ez a diplomácia! Van ugye az EU, aminek tagjai vagyunk, az unió vezetőit mi, magyarok, mégis reggeltől napestig alázzuk, gyalázzuk, nyomorultazzuk, aljas bábnak nevezzük, felvetéseiket vétózzuk, sőt, jogainkkal (vissza)élve a tagállamok közös kezdeményezéseit is blokkoljuk. Ők a barátaink.
Aztán vannak az ellenségeink: az oroszok. Ők nem csak a magyarságot igázták le jó párszor, de sokáig az USA-t és az EU-t egyaránt tagjai között tudó Nyugattal is fasírtban álltak. A két oldal enyhülésének az Ukrajna elleni orosz támadás vetett véget. Mi, magyarok viszont a velük folytatott üzletelgetéshez mindennemű bomba- és golyózápor közepette is ragaszkodunk. Pontosabban ahhoz, hogy minél többet fizessünk nekik. No persze már ideológiamentesen (vö: „kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit”). Mert ők jók, olcsók, megbízhatók és még a buzikat se szeretik. Szóval tökéletesek, na.
Így nemhogy hidegen hagy bennünket a megerőszakolt, lefejezett, tömegsírba rúgott ukrán nők látványa, de egyre inkább az orosz vezérnek, Vlagyimir Putyinnak hiszünk és drukkolunk.
Aztán ott van még az USA, amelynek új elnöke, Trump, a világ fő dolgaiban nem az EU-val, hanem velünk, magyarokkal ért egyet. Kivéve, hogy ő is azt kéri, vevői szakadjanak már le Putyinról, mert minden neki fizetett cent ukránokat öl. Na most mi, magyarok, nem pörölünk emiatt Trumppal, sőt, továbbra is magasztaljuk, ellenben ezermilliárdjainkat változatlanul Putyinnak utaljuk. Bár az általánosságban fenyegetőző Trump Magyarországot nem nevezi meg, minisztere annál inkább. Úgyhogy végül mégis tiltakozunk az orosz energiavásárlások beszüntetését követelő – EU ellen. (Szijjártó Péter magyar és Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter minapi, közös sajtótájékoztató című mini abszurdjának elemzésétől ezúttal megkímélném a tisztelt olvasókat.)
Az a gond, hogy a választásokat mindig infantilis bűnözők nyerik, akik ilyenformán képtelenek nem folyamatosan, fapofával átverni bennünket.
És akkor még diplomatikus voltam.