Sokszor idézett kedvenc olvasói levelünkben fogalmazott egykor így a nyájas előfizető, megfogalmazva mindannyiunk közös érzületét a mindenkori felsőbb hatalmak iránt: „ne prejudikáljunk előre, várjuk meg, mit hazudnak!”. Olyan bájos tautológia, hogy már majdnem szép – egyszerre kifejező és időtlen.
Vegyük például a Fideszt, meg a kormánypárt egymást követő választási kampányait. 2014-ben a rezsicsökkentés volt a mindent vivő hazugság (ma már tudjuk: azok után, hogy a 2010-es kormányra kerülésük után ők is többször energiaárat emeltek, a „csökkentés” valójában azt jelentette, hogy a világpiaci áresés egy részét nagyvonalúan a fogyasztói árakban is érvényesítették). 2018-ban azzal az állítással nyertek, hogy megvédenek minket a migránsoktól – azoktól, akik nem is akartak Magyarországra jönni (a 2015-ös nagy migránshullám idején egy szír menekült átlagosan 3 napig tartózkodott nálunk); ráadásul 2019-től maga az Orbán-kormány kezdte elárasztani az országot vendégmunkásokkal, miután az állami bérleszorító politika olyan sikeres volt, hogy bizonyos szektorokban drasztikus munkaerőhiány alakult ki miatta.
Aztán következett 2022, és az újabb hanta: ha az ellenzék nyer, akkor a fiainkat azonnal elindítják az ukrán frontra. Azóta közel tucatnyi EU-tagállamban tartottak parlamenti választást, a legkülönfélébb kimenetekkel, de máig egyik uniós ország fiataljai sem harcolnak Ukrajnában - ami a Fidesz legkitartóbb híveit nyilván nem fogja elgondolkodtatni, de azért mégiscsak tény. A lényeg, hogy most, 2025-ben valóban csak az volt a kérdés: ezúttal mi lesz a Nagy Kormányzati Hazugság, ami köré a kampányt felépítik. Sokáig úgy tűnt, hogy Ukrajna – minden reális mérlegelés szerint 20 éven belül nem aktuális – „maholnapi” EU-tagsága, de végül a célegyenesben ejtették – valószínűleg azért, mert a többség nem hitte el, és akik elhitték, azok sem rettegtek tőle eléggé (meg hát ők eleve az Orbán-pártra szavaznának, viszont nincsenek annyian, hogy azzal választást lehetne nyerni). Előkerült hát a kalapból az adó-kártya. Csak a pontosság kedvéért: nem az történt, hogy Tarr Zoltán Tisza-alelnök „elszólta magát”. A dolog, ha a kronológiát nézzük, úgy indult, hogy megjelent a Mészáros-birodalomhoz tartozó Indexen egy szerző és forrás nélküli adótábla, amelyet a fideszes pártsajtón kívül azóta sem tudott senki a Tiszához kötni – ehhez a lazán fölfércelt gombhoz varrták aztán utólag a kabátot, keresve egy összevágott Tarr-idézetet, meg fabrikálva gyorsan egy kamuadó-kalkulátort.
Föltehetnénk a kérdést, hogy mégis mit várhatunk egy politikai erőtől, amelynek akárhány évnyi kormányzás után sincs más állítása a jövőről, mint hogy hazudik egy ordas nagyot a politikai ellenfél nevében, de fölösleges. Legkésőbb 2022 óta pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük; ez a gazdasági teljesítmény magáért beszél. A fenti eszmefuttatást is csak azért írtuk le, hogy meglegyen írásban - amikor a tisztelt választópolgár azt látja/hallja, hogy „csak a Fidesz”, valójában arra kell gondolnia: csak a hazugság.