DK;uniós pénzek;szennyezett ivóvíz;

Dobrev: vissza kell térni a demokrata hagyományokhoz

A DK bevizsgáltatja a Makó környéki ivóvizet, hogy megtudja, mennyi az egészségre káros arzén- és bórtartalma

Az ellenzéki párt azt is tudni akarja, mire költötte a kormány a hatmilliárd forint uniós pénzt, amelyet víztisztításra kapott.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a Makóhoz közeli Kiszomborra látogatott, mivel a kistelepülés ivóvízében rendkívül magas az arzéntartalom, egy-két közeli településen pedig a bórtartalom is, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelent a lakók számára. A probléma már évek óta fennáll, amit a kormány is ismer, hiszen létesítettek is ivóvíz-konténert Kiszomboriban, csakhogy az nem működik.

Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja és frakcióvezetője, elmondta: évek óta küzd azért, hogy egészséges, tiszta ivóvíz folyjon a kistérség csapjaiból, legutóbb bizottsági ülésen kezdeményezte, hogy legalább az iskolákba, óvodákba helyezzenek ki tiszta ivóvizet adó automatákat, de a fideszes többség ezt leszavazta. Ezután Mucsi Tamás a hódmezővásárhelyi tankerülethez, majd a hódmezővásárhelyi és makói ellátó központ felé fordult, de sehol sem tudtak válaszolni a kérdésére, hogyan lehetne egészségessé tenni az ivóvizet. 

Dobrev Klára szerint 2025-ben Magyarországon nem fordulhat elő, hogy valaki nem jut egészséges vízhez a vízcsapból. Ezért a DK bevizsgáltatja a település vizét, hogy kiderüljön, mekkora az arzén és bórtartalma. Miközben az elmúlt években 6 milliárd forint európai uniós támogatás érkezett csak víztisztításra az országba, a Fidesz évek óta nem oldja meg a problémát. 

 A DK elnöke a 6 milliárd forint pénz eltűnése miatt írásbeli kérdéssel fordul Polt Péterhez, hogy kiderüljön, mire költötték el ezt a pénzt a vízminőség javítása helyett. 

Magyar Péter szerint már csaknem 110 ezren töltötték le az applikációjut, amely a választási kampány kulcseszköze lesz.