Kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgattak ki egy 37 éves férfit – közölte a rendőrség.
Az eset még szeptember 5-én délelőtt történt, amikor egy szabálytalan motorost akartak igazoltatni Budapesten, a Népliget közelében. Amikor a jármű vezetője megpillantotta a rendőröket, nagy sebességgel menekülni kezdett. A járőrök szolgálati gépkocsival követték, és hangosbemondón többször felszólították a megállásra, hiába. Nem sokkal később a motoros egy füves területre hajtott, ahol megcsúszott, majd nekiütközött a rendőrautónak. Az ütközés miatt senki sem sérült meg; a férfit a rendőrök elfogták.
Kiderült, hogy a motorosnak soha nem volt vezetői engedélye. A kábítószer-gyorsteszt THC-ra pozitív lett. A férfi ruházatából alufóliába csomagolt növényi törmelék, kristályos anyag, valamint kábítószer-fogyasztására alkalmas eszköz került elő.
A rendőrök a motorkerékpárt is átvizsgálták, amelynek kormánya alatti tárolója és csomagtartója szintén kábítószergyanús anyagot rejtett; alapos gyanú merült fel, hogy a férfi az utóbbi időben kábítószerrel kereskedhetett. Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt kristályos anyag kristályt tartalmazott.
A 37 éves R. Rolandot a X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását. Emellett engedély nélküli járművezetés miatt szabálysértési eljárás is indult ellene.