Oroszország;földrengés;Kamcsatka;

Képünk illusztráció.

Ismét nagyerejű földrengés rázta meg Kamcsatkát

Egyelőre nem érkezett jelentés károkról. 

Újabb földrengést regisztráltak Oroszország keleti vidékén, a Kamcsatka-félsziget közelében szombaton – számolt be róla a Reuters.

A Német Földtudományi Kutatóközpont tájékoztatása szerint a földmozgás ereje 7,1-es magnitúdójú volt, és körülbelül tíz kilométeres mélységben történt. Az Egyesült Államok Földtani Intézete ezzel szemben magasabb értéket, 7,4-es erősséget mért mintegy negyven kilométer mélyen.

A Csendes-óceáni Szökőárjelző Központ közlése szerint a rengés nyomán akár cunami is kialakulhat. Japánban, amely a Kamcsatka-félszigettől délnyugatra fekszik, eddig nem adtak ki riasztást.

Július végén a térség egyik legerősebb regisztrált földrengését mérték, amely a Richter-skála szerinti 8,8-as magnitúdót ért el. Az esemény következtében több épület megrongálódott, halálos áldozatokról azonban nem érkezett jelentés. Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek, orvosi segítséget csak néhányan vettek igénybe.

Franciaország, Dánia, az Egyesült Királyság és Németország már vadászgépeket, hadihajókat és légvédelmi rendszereket ajánlott fel az észak-atlanti szövetség keleti szárnya védelméhez, és a legfrissebb példa alapján gyorsított ütemben vezetnek be drónellenes technológiákat is.