emberkereskedelem;Demokratikus Koalíció;Dobrev Klára;

Dobrev Klára - Korábbi felvétel

Rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a DK a Budapesti Javítóintézetben történt szexuális visszaélések miatt

Tudni akarják, kik az érintett politikusok. 

Rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK), hogy kiderüljön, mely politikusok lehetnek érintettek a Budapesti Javítóintézetben történt visszaélésekben.

Mint arról korábban hírt adtunk, az intézmény vezetőjét, Juhász Péter Pált néhány hónapja emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének gyanújával tartóztatták le, mert a hatóságok szerint élettársával együtt intézetben nevelkedő gyerekeket kényszerítettek prostitúcióra. A fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) korábbi vezetője, Kuslits Gábor a Válasz Online-nak azt mondta: a pletykák szerint magas rangú politikusok is érintettek lehetnek az ügyben – egyiküknek kisfiúkat, másikuknak kislányokat szállítottak.

Dobrev Klára úgy fogalmazott, ki kell derülnie, kik azok az „álszent, magukat keresztény-konzervatívnak valló, jobboldali politikusok”, akik a vádak szerint titokban évekig szexuálisan kihasználták az állami gondozott gyerekeket a Budapesti Javítóintézetben. Hozzátette, választ vár arra is, kik voltak azok az állami és rendőri vezetők, akik szemet hunytak a történtek felett. Az ellenzéki politikus kijelentette: ha a kormánypárti képviselők elutasítják a testület felállítását, azzal beismerik bűnösségüket.

„Beismerik, hogy megtűrnek maguk között olyan embereket, akik gyerekek ellen követnek el szexuális visszaéléseket, az ügyük eltussolásával pedig még védik is a pedofil bűnözőket. A Szőlő utcai rémtetteknek ki kell derülniük, az orbáni hatalom nem védhet tovább bűnözőket. A gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket nem lehet megbocsátani. Nem fogjuk hagyni, hogy a bűnösök megússzák” – mondta Dobrev Klára.

A balesetben két ember megsérült, őket a mentők a váci kórházba szállították.