lemondás;Tisza Párt;Forsthoffer Ágnes;

Képünk illsztráció.

Titkolja a Magyar Posta, miért mondták le rendezvényüket a Tisza új alelnökének szállodájában

Pont azt követően hozta meg a döntést az állami vállalat, hogy Forsthoffer Ágnes beszédet mondott a kötcsei tüntetésen. 

A Magyar Posta bármikor elállhat a megrendelt rendezvénytől a Lounge Event Kft.-vel fennálló szerződés alapján – közölte a Telex érdeklődésére az állami vállalat.

Az ügy előzménye, hogy a Tisza Párt harmadik alelnöke, Forsthoffer Ágnes keddi videójában arról számolt be: családja balatonfüredi szállodájában, a Hotel Margarétában a Magyar Posta mindössze 16 órával a kezdés előtt mondott le egy kétnapos, százfős foglalást. Ez egy nappal azután történt, hogy Forsthoffer Ágnes beszédet mondott a párt kötcsei rendezvényén. Hozzátette, a Magyar Posta korábban többször is tartott már eseményt a szállodában, most viszont szerinte „felsőbb utasításra” történt a lemondás.

Az állami vállalat válaszában hangsúlyozta: a Lounge Event Kft.-vel kötött szerződés értelmében jogosult bármikor elállni a megrendeléstől. Közlésük szerint „az érintett vállalkozót kár nem érte, hiszen a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt szerződéses feltételeknek, mint minden esetben, így most is eleget tesz.” Arra azonban nem adtak magyarázatot, miért mondták le a rendezvényt a balatonfüredi szállodában.

A Telex kereste a Hotel Margarétát is, hogy megtudja, keletkezett-e káruk, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Erről Suha György, volt gambiai tiszteletbeli konzul és egykori miniszteri biztos beszélt Juhász Péter podcastjában.