A honi labdarúgó NB I 2024/2025-ös idényében 4 552 fő volt az átlagnézőszám. Ez az előző évihez képest tízszázalékos emelkedést jelent (sőt, legutóbb két és fél évtizede, az 1998/1999-es idényben volt ennél magasabb a látogatottság: 5013).
De mi ez ahhoz képest, hogy a válogatott meccsein állandóan tízezrek vannak?
A 67 ezer férőhelyes Puskás Arénát 2019 novemberében adták át, azóta a magyar válogatott többnyire ott vívja mérkőzéseit. Az első évek irrelevánsak a koronavírus miatt, ám a lezárásokat követően ott játszott 18 találkozó átlagos látogatottsága cc. 54 500 fő (különböző források egy-egy meccs esetében akár 4-5 ezres eltérést is mutathatnak; az eltelt időszakban egy fellépést rendeztek vidéken, tavaly július 8-án a debreceni Nagyerdei Stadion 20 ezres publikuma tapsolhatott az izraeliek elleni 3-0-nak).
Tényállás: a magyar élvonal meccseire csak a legfanatikusabbak kíváncsiak, a válogatott mérkőzéseire meg néhány óra alatt elkelnek a legjobb jegyek.
Vajon mi ennek az oka? Milyen társadalmi mechanizmusok állnak a mögött, hogy a magyarok a nemzeti együttessel erősen azonosulnak, az NB I-es csapatokkal meg már szinte egyáltalán?
E kérdések megválaszolására hazánkban alighanem Hadas Miklós szociológus a legautentikusabb személy; a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár gyerekkora óta rajongja a labdarúgást, Karády Viktorral közösen írt, 2000-ben a Replika folyóiratban publikált a Futball és társadalmi identitás című tanulmány után pedig végképp őt faggatta a sajtó a sportág társadalmi vonatkozásai kapcsán. Ám az utóbbi tíz évben elhárította a megkereséseket. A Népszavával ezúttal kivételt tett.
„Kezdem azzal, hogy az NB I-es meccsek nem elég érdekesek. Ha valaki szombaton átkapcsol egy Premier League-összecsapásról a magyar NB I-re, mintha nem ugyanazt a sportágat nézné. A játék esztétikai élménye itt nem adatik meg, ami a minőségi bajnokságokban megvan” – fejtegette elöljáróban a professzor, aki szerint ugyancsak fontos tényező, hogy korábban még jelentős identitásképző szerepe volt a klubcsapatoknak, ezen szerepüket ugyan már korábban kezdték elveszíteni, de a Fidesz hatalomátvételével a folyamat felgyorsult. Hadas fölelevenítette, hogy gyerekkorában a kettős rangadókon még dugig volt a Népstadion, s nem szimplán Fradi-drukkerekkel, jelentős bázisa volt a Vasasnak, az MTK-nak, a Honvédnak. E klubok esetében az identifikáció történelmi tradíciókban gyökeredzik. Nem véletlenül nevezik az MTK és az FTC közötti találkozókat örökrangadóknak. Mindkét klubnál egykor asszimilációs folyamatok voltak megfigyelhetőek, előbbinél a zsidóság, utóbbinál a svábság esetében. (Az Újpest első bajnoki címét 1930-ban ünnepli, előtte zömében ez a két egyesület viaskodik az elsőségért.)
Magyarország–Portugália 2-3, vezető gólt szerezni már tudunk, győzni még nem„Az identitásvesztés jelenségére a legjobb példa a Ferencváros – folytatta Hadas. – Ez a klub egykor a nemzeti ellenállás jelképe volt. Amikor kiskölyökként a tarcsiban fociztam, és testközelből láttam Albertet, Fenyvesit, Rákosit, tisztában voltam azzal, mit jelent a Fradi a kommunista időkben. A kádári konszolidációval, 14 év elteltével, 1963-ban nyertek újra bajnokságot a zöld-fehérek. Ma pedig arról van szó, hogy Kubatov Gábor vezetésével a kormány kisajátítja a klubot. Habár ma is a legnagyobb támogatottsággal bír, szurkolótábora jelentősé részét elveszítette. Manapság sokan vannak úgy, hogy hiába a generációs kötelék, inkább drukkolnak a Paksnak vagy a Kecskemétnek, „ott legalább magyarok szerepelnek”, mint a kiöregedő sztárocskákkal, másodvonalbeli délszlávokkal légiósok garmadáját foglalkoztató IX. kerületieknek. „Eleve összezavarodik az ember attól, hogy a lakosságról listát kidolgozó, az állampolgárokat világnézet és egyéb kritériumok alapján számon tartó, a regnáló hatalom erős személye lesz a klub elnöke. Az FTC mind a nemzeti ellenálló, mind a nemzeti jellegét elveszítette. Szóval nemigen lehet csodálkozni, hogy ott tartunk: konkrétan kéjes érzés fog el, amikor jön egy Qarabag, és lemossa a pályáról a Fidesz által elfoglalt csapatot. Az elmúlt másfél évtizedben a sportágban ellenazonosulás történt: a szurkolói gyönyört már nem a sajátjaink sikere okozza, hanem amikor a Paks a kupadöntőben legyőzi a Ferencvárost”.
Hadas fontosnak tartotta kiemelni, hogy miközben a fővárosi együttesek elveszítették jelentős bázisukat, helyüket az élvonalban kistelepülések mesterségesen felfuttatott együttesei vették át, noha a Kisvárdának, korábban a Mezőkövesdnek, nem beszélve a Felcsútról, sem a múltban, sem a jelenben nincs jelentős társadalmi támogatottsága (ab ovo: lélekszámukból kiindulva nem is lehet).
„A válogatott eközben pozitív identifikációval szolgál. Ilyen élmény átélésére másutt kevés lehetőség van – ad választ legfőbb kérdésünkre Hadas –. Akármennyire próbálkozott a kormány, a nemzeti csapatot nem tudta úgy einstandolni, ahogy tette a Ferencvárossal. A válogatott ma is képes az egység érzetének megteremtésére, a nemzeti büszkeség megtapasztalására”.
Hogy mi ennek az oka? Hadas Szoboszlai Dominiket említette mindenekelőtt. Puskás óta nem volt olyan világsztárja a magyar labdarúgásnak, amilyenné a Liverpool középpályása vált. A globális média hatására mindenki ismeri, a szociológus fölhozta, a lisszaboni taxis ma már nem Puskást hozza szóba, ahogy kiderül, magyar az utas, hanem Szoboszlait.
„Jolly Joker a pályán, briliáns játékos, aki egymagában képes megteremteni a magyar sikeresség és nagyszerűség illúzióját – méltatta a szociológus: – Egy válogatott meccsen az ember átélheti a megfelelő magyarság élményét. Hogy milyen közösségben és egységben lenni. Egy mesterségesen megosztott társadalomban ez az ellenállás szimbolikája.”
Hadas úgy véli, abban, hogy ez így alakult, jelentős szerepe volt Gulácsi Péternek is (aki nem volt hajlandó beállni az LMBTQ-közösség ellen uszítók sorába), továbbá, hogy a nemzeti együttes egy „multikulti” közeg” több „honosított” játékossal, valamint olyanokkal, akik külföldön szerepelve testközelből tapasztalják az európai értékeket mibenlétét. Végezetül pedig: a Tisza Párt és Magyar Péter roppant tudatosan használja a nemzeti szimbólumokat, kicsavarva azokat a hatalom kezéből. Minekutána a Puskás Arénában már nemcsak ő, hanem számos ellenzéki politikus is rendszeresen piros-fehér-zöld mezbe öltözve látható.
