Lengyelország szeptember 10-től december 9-ig korlátozta a repülést a Belarusszal és Ukrajnával közös határán - közölte a lengyel léginavigációs szolgálat nyomán a Meduza.
A döntés szerint az érintett övezetben a civil drónok használata is tilos lesz, éjjel-nappal. Éjszaka csak a lengyel légierő gépei repülhetnek ott, nappal pedig azok a repülők, amelyek előzetesen értesítették a hatóságokat erről. A tilalom alól mentesülnek a sürgősségi segítségnyújtás érdekében közlekedő repülőgépek, ideértve például a természeti katasztrófák vagy más válságok esetén nyújtandó segítséget.
Nagyon rosszkor jött az Orbán-kormánynak az orosz dróntámadásÖsszesen tizenkilenc drón repült be a lengyel légtérbe, Oroszország azt állítja, nem tervezte lengyelországi célpontok megtámadásátA korlátozásokat a lengyel hadsereg kérésére vezették be a nemzetbiztonság garantálására hivatkozva. Varsó továbbá a belarusz-lengyel határt ma estétől kezdve teljesen lezárja, amit azzal is indokolnak, hogy holnaptól szeptember 16-áig közös orosz-belarusz hadgyakorlatot tartanak az Aljakszandr Lukasenka uralta háborús csendestárs országban.
Mint ismert, a szerdai jelentések szerint összesen 19 orosz drón lépett be Lengyelország légterébe a Nyugat-Ukrajna elleni támadások közepette, ebből a lengyel és a NATO-vadászrepülőgépek négyet lelőttek, több pedig lezuhant lengyel területen. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a történtek után bejelentette, hogy Lengyelország kérte a NATO-szerződés 4. cikkelye szerinti eljárás elindítását, emellett további légvédelmi eszközökért és drónellenes felszerelésért folyamodott a szövetségesekhez.
„Ezek orosz drónok voltak?” - Orbán Viktor a maga módján ismét kiállt Lengyelország mellett„Nem, Viktor” – Reagált Orbán Viktor szavaira a lengyel külügyminiszter Magyar Péter az orosz dróntámadásról: Szolidaritásunkat fejezzük ki lengyel barátaink felé