Lánczi Tamás;Magyar Péter;Szuverenitásvédelmi Hivatal;Tisza Párt;

Lánczi Tamás - Korábbi felvétel

Lánczi Tamás máris lesújtott a Tisza Világra, levelet küldött Magyar Péternek az applikációról

A Tisza Párt elnöke azt üzente, erre a gagyi levélre ő nem fog válaszolni, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a havi 5,5 milliós fizetésével  fusson neki újra.

Magyar Péter levelet kapott Lánczi Tamástól, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjétől a Tisza Világ applikációval összefüggésben – derül ki a Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzéséből.

Lánczi levele arra hivatkozik, hogy Radnai Márk alelnök úgy fogalmazott, amennyiben az alkalmazás még nem lenne letölthető, néhány órán belül az lesz, mert Amerikában folyamatosan dolgoznak rajta. „A nyilatkozat alapján felmerülhet annak gyanúja, hogy magyar felhasználók adataihoz külföldön hozzáférhetnek, illetve hogy a fejlesztés nem Magyarországon zajlott, és nem hazai forrásokból valósult meg” – írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, aki levelében kérdéseket tett fel ezzel kapcsolatban a Tisza Párt elnökének.

Magyar Péter kiemelte,

  • a levél nem hivatalos úton érkezett, hanem a párt ügyfélszolgálati címére,

  • azt sem sikerült eltalálni, hogy a TISZA Világ applikációt nem augusztusban, hanem szeptember 9-én mutatták be,

  • a TISZA-nak nincs Kontroll nevű Youtube-csatornája,

  • azt sem sikerült megérteni, hogy az „Amerikában dolgoznak rajta, hogy elérhető legyen” kitétel pusztán annyit jelent, egyelőre nem Budapesten dől el, hogy egy új applikáció bekerül-e az AppStore-ba, vagy elérhetővé válik a GooglePlay-en,

  • és Orbánék nem kaptak hasonló levelet az „azóta már közröhej tárgyát képező, közpénz milliárdokból létrehozott Harcosok Klubja és digitális gyűlölet körök kapcsán”.

Erre a gagyi levélre nem fogsz választ kapni – üzente Lánczi Tamásnak a Tisza Párt elnöke. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének azt javasolta, „havi 5,5 millióért fuss neki még egyszer a dolognak és próbálj meg összeütni egy olyan hivatalos levelet, ami nincs tele marhaságokkal. Ha pedig megvagy vele, küldd el hivatalos úton”.

Magyar Péter bejegyzésében azt is közölte, hogy két nap alatt csaknem 100 ezren töltötték le a TISZA Világot.

A gyakorlat szerint – közölte lapunk kérdésére a hivatal – szinte minden kiutazás vagy vendégfogadás esetében ajándékoznak, akár több delegációtag vagy tárgyalópartner részére is.