Egy lengyelországi gazdasági fórumon dicsérte a magyar miniszterelnököt George Simion, a szélsőjobboldali román AUR párt vezetője - írja a Transtelex. Az úzvölgyi magyar temető elleni támadásban részt vevő politikus nem fukarkodott a pozitív jelzőkkel az ő elnökségét támogató magyar kormányfővel kapcsolatban. „Orbán Viktor nemcsak a magyar nép vezetője, hanem a keresztény civilizáció és egész Európa vezetője is. Ő az, aki megőrzi a józan észt, védi a családot, és biztonságot teremt. Romániában is sok magyar követi őt, mert tudja, mi a jó a kontinensünknek” – mondta Simion.
A józan észről nincs, mit mondanunk, mint látható, az apológia – egyszerűbben, az emberi hülyeség - nem ismer határokat. Itt van mindjárt Stumpf István az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, aki erősen kritikus a Tisza Párttal, mert szerinte Magyar Péterék képtelenek a „kormányzóképesség felmutatására”. Stumpfot azért apologétának nem neveznénk. Persze, bízik a Fidesz választási győzelmében (mi mást tehetne?), de figyelmeztet: a polgári értékek erodálódnak. Úgy látja, akárki alakít kormányt jövőre, nehéz dolga lesz.
„Kétségtelen, egyes helyi közösségekben, társadalmi csoportokban erős elégedetlenség van, ennek egyik lenyomata a Tisza Szigetek megjelenése, (…) egyesek kész tényként kezelik a kormányváltást” – mondta a Mandinernek adott interjúban az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, későbbi alkotmánybíró. Orbán Viktor miniszterelnök stratégiai tanácsadó testületének tagja, figyelmeztet: „Ha az aktuális politikai elit nem tudja a közt szolgálva teljesíteni a feladatát, az emberek el fogják zavarni”.
„Csakhogy a kihívó továbbra is a kormányzóképesség felmutatásának teljes hiányával küzd, márpedig ahogy közeledik az igazság pillanata, a választó egyre inkább mérlegeli, mit veszíthet” – tette hozzá, már a Tiszára utalva. A választói dilemmákról szólva megjegyezte: az ember „felteszi magának a kérdést: igent mondjon-e egy kétségkívül kaotikus időszakra, amelyben jön egy ismeretlen, mindenféle ígéreteket hangoztató, Brüsszelnek megfelelni akaró, celebmentalitású, szakértelmet csak a saját interpretációján keresztül bevonó politikus?”.
Orbán volt minisztere arról is beszélt, hogy „lehet tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérni, és azt mondani, ha leváltják a mostani garnitúrát, majd dől a lé, de ez ámítás”. Megjegyezte, „nehéz dolga lesz a választás után a régi-új kormánynak, mert nehéz helyzetben van a világ. Erősödőben van az érzelmi ellenállás, az elégedetlenségi hullám, ezt lovagolta meg Magyar Péter”.
Most akkor a világgal van baj, mert mi a szakértelemmel nem foglalkoznánk annyit. Igazán nem várunk sokat. Csak a egy kicsivel többet, mint a kormánypárt. Csak annyival, hogy az ország úgy általában működőképes legyen. Hogy rend legyen, hogy az egészségügy, az oktatás rendben legyen, hogy az ország ne tévelyegjen a nemzetközi vizeken, hogy ennek a fideszes ámokfutásnak végre vége szakadjon. Mert igaza van Stumpf Istvánnak, ha az aktuális politikai elit nem tudja a közt szolgálva teljesíteni a feladatát, az emberek el fogják zavarni”.