Karácsony Gergely;nyomozás;Nemzeti Nyomozó Iroda;Budapest Pride;

Karácsony Gergely gyanúsítotti kihallgatásra érkezik a Nemzeti Nyomozó iroda központjába augusztus 1-jén

Még nyomoznak Karácsony Gergely ellen a Budapest Pride miatt

Bár Karácsony Gergely nem tudta elképzelni, hogy a Budapest Pride miatt, ellene indított nyomozás vádemelésig jusson és bírósági tárgyalás legyen belőle, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nem engedi el olyan könnyen az ügyet. 

A nyomozás állásáról most megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK). Tudni szerettük volna milyen „nyomozati cselekmények” folynak, kiket hallgattak meg eddig az ügyben és persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikorra várható a nyomozás lezárása. Az ORFK szűkszavúan annyit közölt, hogy „az eljárás érdekére tekintettel jelenleg az üggyel kapcsolatban tájékoztatás nem adható”. A rendkívül szövevényes ügy kibogozása tehát folytatódik.

Mint ismert, a BRFK a gyülekezési törvény márciusban elfogadott módosítására és az ezt kísérő áprilisi alkotmánymódosításra hivatkozva betiltotta a Budapest Pride-ot. Karácsony Gergely ezután bejelentette, hogy önkormányzati hatáskörben Budapesti Büszkeség Menete néven mégis megrendezik. Június 28-án több százezren vettek vonultak keresztül Budapesten szivárvány zászlókkal és kormány ellenes plakátokkal.

A válasz nem váratott sokáig. Karácsony Gergely főpolgármestert augusztus elsején beidézték a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai épületébe, hogy kikérdezzék a Pride megrendezésével kapcsolatban. A városvezető örkényi abszurdként írta le a kihallgatást, szürreálisnak nevezve, hogy egy önkormányzati rendezvény megszervezéséért ma Magyarországon meg lehet valakit gyanúsítani, miközben közpénzmilliárdok kitalicskázói még csak látókörébe se kerülnek a nyomozóhatóságoknak. A gyanúsítás ellen panasszal élt, de ezt augusztus közepén az V. és XIII. kerületi ügyészség elutasította, mondván Karácsony Gergely a terhére rótt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt, mindezek alapján gyanúsítottként történő felelősségre vonására jogszerűen került sor. 

Miután a fideszes publicista egy írásában arról fantáziált, hogy mi mindent fognak lenyomni a rapper torkán, online agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság gyanúja miatt feljelentést tettek ellene. Időközben Krúbit is feljelentették a Budapest Parkban előadott monológja miatt.