Orosz légicsapás érte a kelet-ukrajnai Jarova faluját. A támadás következtében több mint 20 civil halt meg, akik éppen a nyugdíjukat akarták felvenni – közölte Volodimir Zelenszkij kedden.
Az ukrán elnök az X-en azt írta, hogy közvetlen találat érte a civileket, éppen akkor, amikor nyugdíjosztás volt a faluban. Zelenszkij közzétett egy felvételt is, amelyen földön heverő holttestek és a romok láthatók. Vadim Filaskin donyecki kormányzó szerint a támadásban további 21 ember megsérült, írja a Reuters.
A háború kitörése óta először orosz találat érte Kijevben az ukrán kormány épületét„A világ nem maradhat tétlen” – írta az ukrán elnök, majd felszólította Kijev szövetségeseit, hogy gyakoroljanak nyomást Oroszországra, melynek csapatai erőteljes offenzívát folytatnak a kelet-donyecki régióban. „Az Egyesült Államoknak, Európának és a G20-aknak reagálnia kell” – tette hozzá Zelenszkij.
Oroszország nem kommentálta azonnal Zelenszkij kijelentéseit. Moszkva a háború kitörése óta tagadja, hogy civileket vesz célba, pedig már tízezrek vesztették életüket a konfliktus következtében. Ukrajna emberi jogi biztosa, Dmytro Lubinets szerint a mostani támadás „újabb bizonyíték az ukrán civil lakosság ellen irányuló szisztematikus terrorra”.
Donald Trump Nobel-békedíjra vágyik, de Ukrajnában és Gázában most is háború dúl