Mint lapunk is beszámolt róla, több száz dolgozó gyűlt össze hétfő délelőtt a Múzeumkertben Demeter Szilárd által összevont hét közgyűjteményből, hogy tiltakozzanak az alacsony bérek, a forráshiány, valamint az intézményben tapasztalt működési zavarok miatt.
A 444 szerint a Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ dolgozói több mint egyéves nyűglődés után mostanra jutottak el odáig, hogy látványosabb formában is jelzik helyzetük kritikusságát. A Magyar Nemzeti Múzeum üzemi tanácsa a társintézmények érdekvédelmi szervezeteivel közösen hétfőre hirdetett meg gyűlést az ügyben a Múzeumkertbe. „Az elmúlt évben számos szakembert veszítettünk el. Kilátástalan és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben vagyunk. A feladatainkat átlagbér alatti fizetésekkel nem lehet felelősen felvállalni” - mondta az eseményen Kuti Klára, az üzemi tanács elnöke. „Miért van az, hogy 2021 óta mindenhol emelkedtek a bérek, csak itt nem? Négy éve nem volt béremelés, miközben azóta több mint 50 százalékos volt az infláció” - jelezte.
Demeter Szilárd ellen tüntettek a muzeológusokMint ismert, Demeter Szilárd a NER talán legfőbb kultúrpolitikai pozícióhalmozója: tavaly márciusban ültették a Nemzeti Múzeum főigazgatói székébe úgy, hogy a kívánságára létrehozott új Közgyűjteményi Központban elnökként együtt irányítja a Nemzeti Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot, a Természettudományi Múzeumot, a már korábban is általa irányított Petőfi Irodalmi Múzeumot, az Országos Széchenyi Könyvtárat, és még a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot is. Miután pedig Demeter Szilárd ekkora polihisztor, kritikusai szerint amúgy alig jár be a Nemzetibe, eközben pedig egyre többen mondanak fel a gyászos állapotok miatt.
Hogy a NER-re más téren is jellemző ipari központosításnak eddig milyen kézzel fogható eredménye volt, az egyelőre nem világos, de a hátrányai annál inkább, a lap szerint például az egyes intézmények igazgatói még kis összegű beszerzésekről sem dönthetnek önállóan, a központ pedig sokszor még operatív döntéseket is hetek alatt hoz meg, így gyakorlatilag semmit nem lehet jóváhagyatni időben.
A fizetések pedig egészen botrányosak és megalázóak: a lap úgy tudja, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum és a kapcsolt intézmények dolgozóinál bruttó 450 ezer forint körül van a legmagasabb (!) beosztotti bér, azaz a vezetői szint alatt nettó 300 ezrekért dolgoznak. A fiatalok bére ennél is kevesebb, a portások pedig a minimálbér alatt keresnek, nettó 193 ezret. Emiatt több részlegben már nagyon nagy arányú az elvándorlás, a fluktuáció pedig a teljesítményre is negatív hatással van. Korábban a hvg.hu birtokába került levélben is hasonló adatok álltak, aszerint a Nemzeti Múzeumban a felsőfokú, illetve PhD-fokozattal rendelkező muzeológusok és restaurátorok nettó átlagbére 300–350 ezer forint.
Demeter Szilárd az elégedetlenkedésre válaszul lényegében megüzente, hogy ha a dolgozók béremelést akarnak, akkor ki kell rúgni embereket. „Vagy a fenntartó minisztérium ad erre többletforrást kifejezetten a személyi sorra, majd úgy alakul a költségvetési törvény, hogy ez a többlet beépül a mindenkori bázisköltségvetésbe, vagy pedig kevesebbeknek adunk többet, magyarán elbocsátunk munkavállalókat” - közölte, hozzátéve: „egy évvel ezelőtt is világossá tettem, hogy ha a gyors megoldást, vagyis a második utat választjuk, akkor viszont mondják meg ők, kiket rúgjak ki.”