Barabás Richárd több alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Vitézy Dávid vezette Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság üléseiről, amelynek tagja. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője ezért arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy csökkentse a párbeszédes politikus fizetését – értesült a Magyar Hang.
A főpolgármesternek – aki egyben Barabás frakciótársa is – címzett levélben Vitézy arról írt, hogy a bizottság 2024. októberi megalakulása óta eddig összesen 20 alkalommal ülésezett. Ehhez képest Barabás Richárd idáig az ülések közel harmadán, összesen hat alkalommal nem jelent meg, hiányzásait előre nem jelezte és nem is indokolta meg.
Vitézy levelében emlékeztette Karácsony Gergelyt, hogy a főváros szervezeti és működési szabályzata rendelkezik arról, hogy „ha a bizottság képviselő, illetve nem képviselő tagja a tárgyhónapban vagy két egymást követő bizottsági ülésen tartott szavazások több mint egynegyedében igazolatlanul nem vesz részt, a Közgyűlés a közgyűlési döntést követő havi kiegészítő díját, illetve tiszteletdíját az igazolatlanul elmulasztott szavazások arányának megfelelően csökkenti”.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője tudatta, hogy kezdeményezi Barabás Richárd bizottsági tevékenységével kapcsolatban megállapított kiegészítő díjának 2025. február és május hónapokra vonatkozó, az igazolatlanul elmulasztott bizottsági részvételek arányában való csökkentését. Jelezte azt is, hogy rajta kívül nincs más olyan tag a bizottságban, aki annyit hiányzott volna. Vitézy azt is kérte, hogy a kérdést vegyék a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülésének napirendjére.
Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett több fideszes képviselő ellen Karácsony Gergely