kötcsei találkozó;

Forsthoffer Ágnes

Bemutatkozott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt harmadik alelnöke

A turisztikai szakértő olyan országban akar élni, éljünk, ahol a teljesítmény számít, nem pedig az ember politikai színe.

A turisztikai szakértő Forsthoffer Ágnes, aki a Tisza harmadik alelnöke lesz, arról beszélt, másfél éve őt is megszólította az ellenzéki alakulat üzenete, szellemisége, érezte, hogy dolga van vele. Hozzátette, képes tenni azért, hogy olyan országban éljünk, ahol a teljesítmény számít, nem pedig az ember politikai színe. Olyan országban élünk - folytatta -, ahol a kormányban nincs női miniszter, ahol a gyerekeiket egyedül nevelő nők kimaradnak minden támogatási formából. Megtisztelőnek nevezte, hogy felkérést kapott arra, hogy vezető szerepet töltsön be a Tiszában. Reméli, minél több nőtársa fogja úgy érezni, itt a helye, egy ilyen pódiumon - üzente.

Megjegyezte, nem állna itt, ha a Tisza személyi-jövedelemadó-emelést tervezne, a Tisza az adócsökkentés kormánya lesz.

A turizmus az egyik legjelentősebb gazdasági ágazat, markáns nyomot hagy egy ország költségvetésében, ezért is különösen jelentős a Tisza számára. Mint mondta, cinikusnak tartja, hogy a miniszterelnök más ország turizmusának a reklámarca. – Azt kell a zászlónkra tűznünk, hogy a magyar embernek nyugodt pihenés és a magyar tenger kell egy évben legalább egyszer - üzente. Ezért támogatja, hogy a Tisza-kormány majd nyugdíjas szép-kártyát vezessen be, ami többek között üdülésre is felhasználható lesz.  

Forsthoffer Ágnes

Kiemelt néhány olyan gondolatot is, amit a Tisza fontosnak tart a turizmusban:

  • szeretnék, hogy a vidéki turisztikai térségek is előtérbe kerüljenek,

  •  segítenék a szolgáltatók digitális fejlődését,

  • segítő kezet kell adni a szezonalitás okozta nehézségekre,

  • partnerségre törekednek az önkormányzatokkal,

  • kiemelten fontos lesz az ökoszisztémák helyreállítása és védelme,

  • a vizekhez a kutyásoktól a horgászokon át a vitorlázókig mindenki férjen hozzá,

  • a nyugat-európai utazókat szeretnék növekvő számban viszontlátni, és újra szövetséget kötni velük,

  • az országos bormarketinget és a helyi kistermelőket pedig segíteni kell.

 Mi fel fogjuk tenni a kérdést, hogy azon kívül, mit nyújthatunk a turistának, a turizmus mit hozhat nekünk, a helyi közösségeknek - jelentette ki. 

A Tisza Pártnak eddig két alelnöke volt, Tarr Zoltán és Radnai Márk.

Váncsodon, Karádon, Szentegáton, valamint Magyarföldön polgármestert és önkormányzati képviselőket, Szigetújfalun polgármestert választanak.