Vlagyimir Putyin orosz, Alekszandr Lukasenko belarusz, Aleksandar Vucic szerb elnök, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, Robert Fico szlovák miniszterelnök – mások mellett ez az illusztris társaság vett részt szerdán, Pekingben azon a katonai díszszemlén, amelyen Kína a második világháború lezárására, Japán kapitulációjára emlékezett. A listára pillantva azonban komoly hiányérzetünk támadhat. Hol maradt Orbán Viktor? Hiszen közismert, hogy a magyar miniszterelnök jól érzi magát a keleti autoriter vezetők társaságában. Most azonban csak külügyminiszteri szinten képviseltette magát a kormány Szijjártó Péter személyében, akinek nem eshetett nehezére olyan vezetők között feltűnni, akiknek vér tapad a kezéhez.
Fico tehát beelőzte Orbánt: a szlovák miniszterelnök volt az egyedüli uniós vezető, aki részt vett a parádén, amelynek egyetlen célja volt: Hszi Csin-ping kínai elnök demonstrálni akarta, hogy egy erős világhatalom vezetője, amely hamarosan haderejét illetően is az Egyesült Államok kihívója lesz.
De miért volt a hiányzók között Orbán Viktor? Nem, szó sincs arról, hogy nem akar még jobban elszigetelődni az Európai Unión belül. Ám a magyar kormányfő is érezte: kínos lenne részt venni egy olyan eseményen, ami az Egyesült Államok legnagyobb ellenfelének megdicsőülését szolgálja. Nem merte ráncigálni az oroszlán, a nagy barát Donald Trump bajszát. Az esemény voltaképpen ismét igazolta a magyar geopolitikai varázsige, a konnektivitás csődjét. Nem lehet egyszerre minden országgal jó viszonyt ápolni.
Természetesen nem azt hiányoljuk, hogy Orbán nem volt jelen Pekingben, épp elég kínos az, hogy Szijjártó Péter is ott mosolygott a Mennyei béke terén, ahol 1989-ben a rezsim vérbe fojtotta a lázadást. A magyar kormány újra csak azt bizonyította, nem szuverén: autoriter, öntörvényű külföldi vezetők túszává tették meg a diplomáciát.