Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére – írja az Átlátszó, a lap fotókat is közölt a szóban forgó repülőről.
Az Átlátszó az erről szóló cikkében felidézi, pár napja szúrta ki a Planespotters.net – repülőgépfotókat gyűjtő internetoldal – magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. A cégnevet ellenőrizte az Opten.hu cégadatbázisában, ez alapján
a céget Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).
Tovább követve a tulajdonosi hálót pedig az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. A repülőgép csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli, amelynek hárombetűs része az említett ingatlanhasznosító cég nevének rövidítése.
A lap a repülőgép útvonaladatainak ellenőrzése közben vette észre, hogy a – NER kötelékébe tartozó más luxusgépekhez képest jóval szerényebb méretű – propelleres magángép épp Budapest felé tart Rijekából, majd a szokásától eltérően nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hanem a Budaörsi Repülőtéren landol augusztus 21-én. Pár óra múlva kilátogatott a helyszínre, ahol a repülőtér bejáratánál, illetve parkolójánál civil ruhás, fegyveres testőrökre figyelt fel. A kifutópályája melletti közútról meglátta a leparkolt repülőgépet is, melyről fotókat készített, eközben hirtelen a repülőgép mellé kanyarodott egy fekete mikrobuszokból és egy kísérőautóból álló konvoj.
Bár az Átlátszó a rendelkezésre álló technika és a nagy távolság miatt nem tudott tűéles képeket készíteni, azt írja, be tudta azonosítani a repülőgépre felszálló személyeket. Ez alapján pedig
a repülőgéppel Orbán Viktor miniszterelnök, Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, Orbán Balázs politikai igazgató és Máté János sajtófőnök repült Horvátországba, az Adriai tengerben fekvő Brač szigetére.
A lap által a repülőtéren felismert útitársakkal a miniszterelnök csoportképet posztolt péntek este a Facebookra.
Orbán Viktor bejelentette, hogy elkészült a 2026-os győzelmi terveMint arról mi is beszámoltunk, alig egy nappal azután, hogy elutazott Horvátországba vakációzni, Orbán Viktor már bejelentést is tett arról, hogy elkészült a terv, amellyel a Fidesz győzni fog a 2026-os parlamenti választáson. A miniszterelnök egy péntek esti Facebook-posztban állt a nyilvánosság elé ezzel, egy éttermi fotó kíséretében, amelyen a politikai igazgatója, Orbán Balázs, a közösségi médiáját felügyelő Kaminsky Fanni és a sajtófőnöke, Máté János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár társaságában lehet látni. A hangulatot leginkább egy piros-fehér-zöld oroszlán rajza dobja fel, amelyet egy tableten az asztal közepére állítottak ki.
Korábban Orbán Balázs már elárulta, hogy az Adrián győzelmi terv van születőben, de pénteken először Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke repítette világgá a hírt, hogy Orbán Viktor a csütörtöki kormányülést követően repülőgépre is ült a horvátországi Brač szigete felé, ahol jachtra szállt, aztán szakított időt arra is, hogy találkozzon Zoran Milanović horvát köztársasági elnökkel. Magyar Péter először azt állította, hogy a miniszterelnök honvédségi repülőgépen utazott, csakhogy kiderült, ez nem igaz, a Tisza Párt elnöke javított is, mondván, Schmidt Mária lányának, Ungár Annának a luxus magánrepülőgépére pattant fel a kíséretével Horvátország felé.
Magyar Péter szerint a győzelmi terv úgy járt, mint korábban az orbáni repülőrajtOrbán Viktor a horvát államfővel találkozott az AdriánOrbán Balázs szerint már a győztes választási tervet írják az Adrián a miniszterelnökkel