Teljes a káosz a kormányzati kommunikációban – jelentette ki Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán.
Az ellenzéki párt vezetője bejegyzésében megjegyezte, korábban azt mondták, hogy nyaralni megy Orbán Viktor, de
„tegnap, amikor kiderült, hogy a kormányzati oligarchák luxusrepülőjén érkezett egy luxushajóra, akkor már munkáról és győzelmi tervről kezdtek el hadoválni”.
Ezután úgy vélekedett, „szegény győzelmi terv úgy járt, mint korábban az orbáni repülőrajt. Földbe állt, mielőtt beindult volna.”
Magyar Péter közölte, Lázár János „luxusminiszter” korábban világosan üzent a „luxusminiszterelnöknek”, majd Lázárt idézte: „Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre”.
A Tisza Párt elnöke mindezt úgy összegezte: Orbán Viktor láthatóan nem hallgatott Lázár Jánosra, ahogy Lázár János sem saját magára.
Orbán Viktor bejelentette, hogy elkészült a 2026-os győzelmi terveMint megírtuk, alig egy nappal azután, hogy elutazott Horvátországba vakációzni, Orbán Viktor már bejelentést is tett arról, hogy elkészült a terv, amellyel a Fidesz győzni fog a 2026-os parlamenti választáson. A miniszterelnök egy péntek esti Facebook-posztban állt a nyilvánosság elé ezzel, egy éttermi fotó kíséretében, amelyen a politikai igazgatója, Orbán Balázs, a közösségi médiáját felügyelő Kaminsky Fanni és a sajtófőnöke, Máté János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár társaságában lehet látni. A hangulatot leginkább egy piros-fehér-zöld oroszlán rajza dobja fel, amelyet egy tableten az asztal közepére állítottak ki.
Korábban Orbán Balázs már elárulta, hogy az Adrián győzelmi terv van születőben, de pénteken először Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke repítette világgá a hírt, hogy Orbán Viktor a csütörtöki kormányülést követően repülőgépre is ült a horvátországi Brač szigete felé, ahol jachtra szállt, aztán szakított időt arra is, hogy találkozzon Zoran Milanović horvát köztársasági elnökkel. Magyar Péter először azt állította, hogy a miniszterelnök honvédségi repülőgépen utazott, csakhogy kiderült, ez nem igaz, a Tisza Párt elnöke javított is, mondván, Schmidt Mária lányának, Ungár Annának a luxus magánrepülőgépére pattant fel a kíséretével Horvátország felé.
Orbán Balázs szerint már a győztes választási tervet írják az Adrián a miniszterelnökkelOrbán Viktor a horvát államfővel találkozott az Adrián