„Ez egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba. Ez nem fog sikerülni! Kiállunk a békéért és nemzeti érdekeinkért” – írta pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az X-en a Barátság kőolajvezetéket ért újabb támadással kapcsolatban.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kommentben válaszolt a magyar tárcavezető bejegyzésére, úgy fogalmazva, „Péter, annyi szolidaritás van bennünk felétek, mint amennyi nekünk van tőletek”.
Szijjártó reakciójában a lengyel külügyminiszternek azt üzente, „Hidd el, soha nem követném el azt a hibát, hogy rátok gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.
Nem ez volt az első eset, hogy Szijjártó Péter összeszólalkozott a lengyel külügyminiszterrel, márciusban például a magyar tárcavezető úgy fogalmazott, szerinte Sikorski az egyik „legelvetemültebb, legagresszívabb” háborúpárti politikus Európában.
Korábban a lengyel külügyminiszter – azt követően, hogy Orbán Viktor bejelentette, úgynevezett véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna uniós tagságáról – közölte, kíváncsi lenne annak a népszavazásnak az eredményére, amelyet Orbán Viktor Magyarországának uniós tagságáról tartanának.
Szijjártó Péter szerint a lengyel külügyminiszter az egyik legelvetemültebb, legagresszívabb háborúpárti politikus EurópábanÍrt a lengyel külügyminiszter, hogy inkább arra a népszavazásra lenne kíváncsi, amelyik Magyarország uniós tagságáról szólVédelempolitikában nincs vita a lengyel kormány és az elnök között, Oroszországot fenyegetésnek tartják