Hogyan használja ki egy korrupt politikai rendszer a félelmet és megosztottságot, normalizálva a diszkriminációt és mindez hogyan fogja vissza a társadalom egyes tagjait - ez nem egy szociálpolitikai értekezés összefoglalója, hanem a Zootropolis - Állati nagy balhé című, 2016-ban bemutatott animációs film történetének alapja. A Disney alkotásának második része novemberben érkezik a mozikba, miután a folytatás borítékolható volt az első rész hangos sikere után, amelyet nemcsak a rajongóknak köszönhet, hanem a történet mondanivalóját övező vitáknak is. A film kritikusai ugyanis részben azt kérdőjelezték meg, vajon alkalmas lehet-e egy olyan mese rasszizmusról és társadalomszervező erőkről beszélni a gyerekeknek, amelyben antropomorf tulajdonságokkal felruházott állatok csetlés-botlása jelenti a komédiát. Az alkotás ugyanis a ragadozók és növényevők, elsősorban a nyúl és róka dinamikáján keresztül beszél a nem kicsit súlyos témákról, amelyhez a mesebeli állatok megszokott képét is felülírja. Ez a módszer nem újszerű, ha gyerekeknek szóló történetről van szó, magyar vonatkozásban elég csak a Vukra gondolni, ahol a róka ravasz ugyan, de a mesének végülis nemes lelkű főhőse vagy a Szaffi, amelynek fekete macska karakteréről azért csak kiderül idővel, jóságos házi cica, nem valami boszorkányság lakozik benne, ahogyan a néphagyomány tartotta. Kérdésünkre Bódis Zoltán mesekutató kiemelte, az állatokról alkotott képek és a hozzájuk kapcsolt tulajdonságok különböző kulturális és vallási közegben sajátos módon alakultak, de ugyanakkor ezek felül is írhatók: “Például míg az európai mesékben a sárkány félelmetes, a királylány elrablója, vagy más módon teszi lehetetlenné egy-egy közösség életét, ezért le kell őt győzni, addig a kínai mitológia sárkányai jók, a hatalom és a bölcsesség jelképei. De meg kell jegyezni azt is, hogy épp egy-egy zseniális írói átfordítással meg is lehet újítani a jelképeket: Csukás István Süsü sárkánya épp azért válhatott nemzedékek kedvencévé, mert átalakította az elvárásrendet, az ő sárkánya nem félelmetes, nem gonosz. Sokkal inkább olyan, mint egy gyermek, aki támogatásra, figyelemre, bátorításra szorul.”
A Zootropolisban a szerepcsere kulcselem, a ravasz róka, a gyáva nyúl, az ártatlan bárány, a bátor oroszlán karakterének árnyalása szinte szükségszerű volt ahhoz, hogy a készítők ilyen mélyrehatóan beszéljenek káros sztereotípiákról.
Judy Hopps, a nyúl az őt túlféltő szüleitől kapott róka elleni sprayjel a zsebében érkezik a nagyvárosba, hogy rácáfoljon a neki szánt sorsra és nagy karriert fusson be, miközben Nick Wilde-dal, a rókával, az ügyeskedő megélhetési szélhámossal hozza össze az élet. A két karakter számára pedig csakis úgy lesz megoldható a film fő konfliktusa, ha a társadalom által rájuk rótt teher alól képesek kitörni. Mindez egy olyan, hat éves kortól ajánlott mesében jelenik meg, amelyben a visszatérő poén forrása a fánkot kissé túlságosan szerető gepárd vagy a maffiavezér szerepében tetszelgő cickány, Mr. Big - de kevés dolog lehet alkalmasabb arra, hogy gyerekeknek meséljen a társadalmat mérgező előítéletekről.
Ezópusz már több ezer éve olvasott meséiben is megjelent például a ravasz róka karaktere, ahogyan az azóta született számtalan történetben is a világ megértésének egyik legfontosabb eszköze a gyerekek számára az emberi tulajdonságokkal felruházott állat. “Az antropomorfizálás kettős szereppel bír: az állatok ismeretlen és félelmetes világát megszelidíti és elfogadhatóvá teszi az, ha emberi tulajdonságokat kapcsolunk az állatokhoz, másfelől a bonyolult emberi viselkedésformák az állatokra vetített mintázatokkal tipizált, leegyszerűsített formákká változnak, így könnyebben érthetőek, átláthatóak lesznek.” - mondja a szakértő. Bódis hozzáteszi, már egészen kis korban megfigyelhető, hogy a gyerekek azonosítják magukat állatfigurákkal, szerepjátékban például oroszlánt utánozva győzik le félelmeiket. Akármennyire is aranyosak lehetnek ugyanakkor ezek a karakterek és éleszthetnek empátiát a gyerekekben még olyan állatok iránt is, mint a közvéleményben azért jellemzően nem a legcukibbnak tartott kígyó vagy pók, Bódis hangsúlyozza, a megértés ennél sokszor mélyebbre is gyökerezik: “Egy átfogó 2024-es pszichológiai kutatás azt mutatta, hogy a mesei történetszövésben sokkal gyakoribb, hogy az állatfigurák helyzetét, sorsát, a gyerekek saját szociális, érzelmi, helyzetükre vonatkoztatták, s a gyerekolvasók az állatfigurákon keresztül önmagukat értették meg jobban, önmaguk mélyebb megismeréséhez jutottak el. Jó példa erre a kiváló magyar meseszerző Gimesi Dóra Emma csöndje című meséje, amelyben komplex módon kapcsolódik össze a “halakat értő” főszereplő autizmusa, a tengerek élővilágának veszélyeztetettsége, a környezetvédelem, a kortársi közösségben elszenvedett kirekesztettség - s úgy, hogy mindezt a mesei “a jó győz végül” logikájának megfelelően maga a mesélés oldja majd meg.”
A Zootropolis nagyot merített, de az olykor billegő allegorikus szálak ellenére képes volt arra, hogy egy több ezer éve létező szimbólumrendszer karaktereinek újraértelmezésével ismertessen meg a gyerekekkel egy olyan komplex társadalmi problémát, amelynek megértése és megoldása még felnőtt fejjel is nem kevés kihívást hordoz.
