Budapest;jövő;tüntetés;ételfutár;

„Most lopják el a futárok jövőjét!”

Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek, hogy ország-világ előtt arccal vállalják ezt a tiltakozást, mivel most tényleg megvan a veszélye, hogy holnap felmondanak nekünk ezért – mutat a pénteki ételfutár-tüntetést szervező, Futárok Ligájának képviselője, Tóth Gergely „Greg” az Oktogonnál gyülekező félszáz bicajos és motoros ételfutárra. Riport.

A javarészt fiatal tiltakozók állítják, imádják a futár életformát, azonban az utóbbi évekre ellehetetlenült a munkájuk, egyre kevesebb bérért egyre kiszolgáltatottabbak lettek.

- Évekkel ezelőtt még simán megkerestem egy óra alatt 5 ezer forintot - mondja egyikük, aki főállásban informatikus, szabad idejében futárkodik – Ma háromezer forintot kap, abból ezret elvisz az adó, vagyis végül kétezer forintért dolgozik óránként.

Tóth Gergely szerint a futárok munkakörülményei három éve kezdtek romlani. Akkor az Orbán-kormány beszántotta a katát - a közkedvelt kisadózó vállalkozók tételes adóját – közben megugrott az infláció. A két nagy platform alapú futárcég a Foodoora és a Wolt vezetői hiába magyarázzák, hogy nominálisan 50 százalékkal nőttek a keresetek, ha az adóváltozások és az infláció miatt közben mára feleződött a futárok keresete. Ráadásul ehhez párosul a jogi kiszolgáltatottság: ha egy futár balesetet szenved úgy csak sokára juthat táppénzhez, ha nincs biztosítása akkor nem jut keresethez így nem tudja kifizetni az albérletét és bukhatja a lakhatását is – mondja Tóth Gergely.

A félszáz futár rendőrségi biztosítással az Oktogontól előbb a Körúton végigvonulva a Salétrom utcába vonul, itt a Wolt székház közelében egy nagy üres lapot ragasztanak egy irodaház üvegére, és filctollal írják fel a futárok a számszerűsített sérelmeiket. A 30-40 százalékos fizetéscsökkenést, az életveszélyes szituációkat az utakon, vagy a 465 forintos fuvart és más hasonló panaszokat.

Tóth Gergely emlékeztet arra, hogy amikor az osztrák futárok annak idején ötszázalékos emelésért sztrájkoltak, azzal érveltek, ha nem érik el a céljukat, azzal a következő harminc évre a munkáltatók ellopják a futárok jövőjét. Az elmúlt négy évben az adó, az infláció és díjcsökkenés elvitte a nettó bérünk felét, így nekünk nemcsak harminc évünket lopják el - fogalmaz Tóth Gergely.

Jelenleg Budapesten becslések szerint úgy kilencezer futár dolgozik, javarészt részmunkaidőben. Tóth Gergely szerint a külföldi futárok száma alacsony, nem éri el az ezret, azonban ők főmunkaidőben is dolgoznak, éjszakai fuvart is vállalnak, 

ezért láthatjuk őket gyakrabban. A Futárok Ligája – teljes nevén: Közép-Magyarországi Liga Szakszervezet Futárok Ligája tagcsoport – egyelőre afféle baráti kör, ám mint Tóth Gergely mondja,  már tervezik önálló szakszervezetté alakulásukat.

Ugyanaz, amelynek a fedélzetén pár éve lefotózták Szijjártó Pétert.