Van egy rossz hírünk a digitális polgárok/harcosok számára: tisztelt polgártársak, önöket alaposan átverték. Az feladat, amit a Fidesz önöknek szán, nem az online szabadságharc, hanem valami egészen más – de ahhoz, hogy világos legyen, miről is van szó, muszáj a tétel bizonyítását egy kissé távolabbról kezdenünk.
Egyfelől, ha megkérdeznének száz átlagmagyart, hogy mik ma az ország legsúlyosabb problémái, a toplista nagyjából így festene (a sorrend szubjektív): vergődik a gazdaság, magas az infláció, lakhatási válság van, szétesett az egészségügy, az oktatás és a gyermekvédelem, nem működnek az alapvető közszolgáltatások, rohamosan nő az állam devizaadóssága, nem jönnek az uniós támogatások, elfogytak a szövetségeseink. Hasonló helyzetben minden értelmes országban ezekről a témákról szólna a kampány: arról, hogy mi a felelőssége mindebben a regnáló kormánynak, és kire lenne érdemes bízni a haza rendbetételét.
Másfelől, létezik a kereskedelmi televíziók tehetségkutató versenyeinek az a korai fázisa, amikor a közönség nem az egyéni teljesítményeken ámul, hanem azon, hogy hogyan létezhet ebben az országban ennyi kórosan téves önértékelésű exhibicionista. A csetlés-botlásukat olykor szórakoztatóbb nézni, mint a zsenik zsenialitását: nem ritka, hogy a selejtező köröket többen követik, mint a végén a döntőt. És valahol errefelé találjuk a magyarázatot arra, amit a kormány mostanában a digitális térben művel.
Önök, kedves harcosok, nem azért gyártják és generálják szorgosan az emojikat Orbán Viktor aktuális bölcsességei alatt, hogy megvédjék a nemzetet, a magyar kultúrát, a nyelvet vagy – pláne - a szuverenitást: önök ebben a történetben nem a rejtőzködő Rúzsa Magdi, hanem a „bikicsunáj”. A legfőbb teljesítmény, amit a kormánypárt ténylegesen vár önöktől, a bénázás: addig is, amíg a fél ország azzal van elfoglalva, hogy mit posztolt már megint a Vecsési Digitális Polgári Kör (vagy valamelyik a megállíthatatlanul burjánzó klónjai közül), nem kell például arról beszélni, hogy érdemes-e gyerekvállalást tervezni egy olyan országban, ahol az egyik leggazdagabb nagyváros kórházának szülészeti osztálya egy életveszélyes baktériumtelep.
A politikai meggyőződését, hitét, világnézetét természetesen senkinek sem szeretnénk kétségbe vonni: ez az írás nem a gúnyolódásról szól, hanem a szereposztásról. Arról – hiszen tényleg kampány van -, hogy remélhetünk-e boldogabb jövőt, jobb kormányzást (vagy bármit) ott, ahol azokra a lelkes orbánista digipolgárokra vár a politikai kínálat megújítása, akik azon elmélkednek, hogy a halódó EU helyett inkább a Szovjetuniót kellene újjáéleszteni.
Önöket ugyanarra használják, amire a kertévék a talentumvadász műsorok balekjait: önök kötik le azt a közönségréteget, akiknek mindegy, hogy mi a műsor, mert csak röhögni akarnak. A módszer (meg a morál) is ugyanaz, amivel a delikvenseket ráveszik, hogy önként bohócot csináljanak magukból. A Csillag születik azt ígéri, hogy náluk bárkiből hős, sztár, győztes lehet - önöknek véletlenül nem pont ugyanezt mondták?