„Mélységes szomorúsággal értesültünk a Munkács városát és ezzel magyar honfitársainkat ért orosz rakétatámadásról. Jobbulást kívánunk a sérülteknek!” – írta Magyar Péter csütörtök délelőtt a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt elnöke bejegyzésében felidézte, Sulyok Tamás „báb köztársasági elnök” az eredeti posztjában (melyben kifejezte együttérzését) még orosz rakétatámadásról írt, majd törölte az orosz szót a bejegyzéséből. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy „mindig van lejjebb”, és azt üzente, Sulyok mélységesen szégyellje magát.
Magyar Péter megjegyezte, remélik, hogy Szijjártó Péter, mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter már bekérette „a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország” nagykövetét.
Orosz rakétatalálat érte Munkácsot, többen megsérültekMint mi is megírtuk, a kárpátaljai Munkácson egy üzemet ért orosz találat, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közlése szerint a támadással összefüggésben jelenleg 15 sérültről tudni. Miroszlav Bileckij kárpátaljai regionális kormányzó a Facebookon azt írta, reggel 7 órakor még zajlott a mentés, kérte, hogy rajta kívül senki ne osszon meg felvételeket a támadás hatásairól, részleteket pedig későbbre ígért. A politikus későbbi tájékoztatása szerint egy orosz drón becsapódott a Huszttól északra fekvő Hárspatakon (Lipovec) is, de ott senki nem sebesült meg, egy lakóházban és az áramvezetékben esett kár.
Munkács légvonalban nagyjából 35 kilométerre van a magyar határtól, a 2022. február 24-én elindított háború alatt ennyire nyugati célpontot még nem lőttek az oroszok.
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, a délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség. Azt azonban nem említette, hogy az oroszok csapást mértek Munkácsra.
Szijjártó Péter szerint mielőbb békére van szükség, csak azt nem említette, hogy Munkácsra az oroszok mértek csapástSulyok Tamás mély együttérzését fejezte ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, aztán villámgyorsan kihúzta az orosz szót a rakétatámadás elől