Állami Számvevőszék;Integritás Hatóság;Biró Ferenc;

Egyelőre marad posztján az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel gyanúsított elnöke

A hatóságok szerint a szervezet vezetője bűncselekményt követett el azzal, hogy egy családi ismerőst foglalkoztatott, valamint feleségének átengedte a hivatali autót. 

Az ellene immár több mint fél éve zajló büntetőeljárások ellenére hivatalában maradhat az Integritás Hatóság vezetője – írja a 24.hu.

A jogszabályok alapján az Állami Számvevőszék elnöke kezdeményezheti a felmentésére vonatkozó pert, azonban Windisch László eddig nem indított ilyen eljárást. Hivatala a portállal közölte, hogy amennyiben a jövőben a keresetindítás szempontjából releváns információk merülnek fel, az ÁSZ vezetője ismét mérlegeli a lehetőséget.

A szervezet nem kommentálta a büntetőügy részleteit, de a jelek szerint az elnök nem tekintette kellően súlyosnak a Biró Ferenc Pál ellen megfogalmazott gyanúsításokat. Az ügyészség szerint az Integritás Hatóság vezetője a szolgálati autót átengedte felesége használatába, amellyel 14 millió forintos kárt okozott a hivatalnak. Ezért hivatali visszaéléssel gyanúsítják, továbbá a nyomozók álláspontja szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel, valamint egy családi ismerős foglalkoztatásával.

A 24.hu megkeresésére Biró Ferenc Pál és hivatala nem kívánt reagálni sem a büntetőeljárásra, sem annak fejleményeire.

Egyedi esetekről van szó, nem az ivóvíz-hálózattal van a probléma.