Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak - mondta Kapu Tibor kutatóűrhajós hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután hazaérkezett Magyarországra.
Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre. Elmondta, Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség.
„A tudományos kutatások sajátossága persze, hogy még jó pár hónapba beletelik, amíg felmutathatjuk az eredményeinket” - mondta Kapu Tibor. Hozzátette, már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak. Mint fogalmazott, csillagos ötöst kaptunk, a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis elmondása szerint meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját. „Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!” - idézte fel Kapu Tibor.
A kutatóűrhajós a Magyar Honvédség repülőgépével érkezett Budapestre, ahol a gépből kiszállva magyar zászlót lengetett.
Kapu Tibor visszatért MagyarországraLezárult Kapu Tibor rehabilitációja HoustonbanKapu Tibor, Majka és Karikó Katalin választási indulásáról kérdez egy közvéleménykutató ZuglóbanKapu Tibor visszatért a Földre, még a landolása is kivételes volt – Videó!