A második magyar űrhajós, Kapu Tibor ma délelőtt 11 óra körül landolt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.
Előzőleg a Spacejunkie a hajnali órákban feltöltött egy fotót azzal, hogy Kapu Tibor már úton van haza. A képen az űrhajós a Magyar Honvédség egyik Dassault Falcon 7X típusú repülőgépe előtt áll, vagyis feltételezhetően azzal hozzák haza.





Kapu Tibor egy összesen csaknem három hónapos úton van túl, az űrben ebből 20 napot töltött. Hogy pontosan mikor érkezhet haza, az hosszú ideig nem volt egyértelmű, ugyanis ez elsősorban az űrrepülés utáni rehabilitációs programjának alakulásától függött.
Kapu Tibor visszatért a Földre, még a landolása is kivételes volt – Videó!Megvan, mikor tér vissza Magyarországra Kapu TiborA Világgazdaság beszámolója szerint érkezése után a magyar űrhajós a Millenáris Parkban tart élménybeszámolót, itt többek közt arról fog beszélni, hogy milyen volt a felbocsátás, a dokkolás, az űrben elvégzett kísérletek, a vízre érkezés és hogy milyen az élet gravitáció nélkül. Cserényi Gyula tartalék űrhajós az eseményen szintén jelen lesz és megosztja tapasztalatait a felkészülésről, továbbá arról, hogy miként tudta támogatni társát a Földről.
Lezárult Kapu Tibor rehabilitációja HoustonbanKapu Tibor, Majka és Karikó Katalin választási indulásáról kérdez egy közvéleménykutató Zuglóban