Budapest;űrkutatás;Houston;Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér;Kapu Tibor;

Korábbi felvétel

Megvan, mikor tér vissza Magyarországra Kapu Tibor

Augusztus 18-án délelőtt száll le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, egy rövid beszéd után kérdésekre is válaszol majd.

Augusztus 8-án sikeresen lezárult Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációjának aktív szakasza Houstonban, mostanra pedig az is kiderült, mikor tér haza Magyarországra – derül ki a HUNOR (Hungarian to Orbit) Program pénteki leveléből.

A tájékoztatás szerint

Magyarország második nemzeti kutatóűrhajósa augusztus 18-án délelőtt száll majd le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Érkezését követően sajtótájékoztatót tartanak, ahol egy rövid beszéd után Kapu Tibor válaszol majd a sajtó kérdéseire is.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Szombaton hat vármegyében 29 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.