Távozik a Fidesz szegedi frakcióvezetői pozíciójából Polner Eörs, Farkas Levente veszi át a tisztséget – derül ki a Szeged365 cikkéből.
A lap felidézi, az áprilisi zárt ülést követően 6 igen, 4 nem és 14 tartózkodás mellett lemondatták Polner Eörst az önkormányzat felügyelőbizottságának tagságáról. A döntést Mihálik Edvin indítványozta, majd Botka László azt mondta, hogy a Fidesz delegálhat mást a helyére, akár külsős tagot is. Polner Eörs képviselőt azért mondatták le, mert a PADME felügyelőbizottságának elnöke volt, ám az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított, mivel a gazdálkodás átláthatatlan volt.
A SzegedMa cikke szerint Polner Eörs közölte, hogy képviselőként és a pénzügyi bizottság elnökeként tovább folytatja munkáját. „Nem kell ebben semmi szenzációt keresni, munkahelyi elfoglaltságaim miatt jeleztem a frakciónak, hogy nem tudom ellátni a frakcióvezetői munkámat. Képviselőtárasaim megértőek voltak és eddigi helyettesemet, Farkas Leventét jelölték a helyemre, akit természetesen én is támogattam. Ahogy eddig úgy a jövőben is közösen dolgozunk Szegedért” – mondta az ülés kezdete előtt a lapnak.