Négy és fél évvel ezelőtt súlyos daganatos betegségben hunyt el egy kétgyermekes édesanya. Anita és családja az utolsó pillanatig reménykedett a gyógyulásban. Senki nem tájékoztatta őket arról, hogy betegsége gyógyíthatatlan, és a kezelések már kizárólag a tünetek enyhítését szolgálják. Így arra sem kaptak lehetőséget, hogy méltó módon felkészüljenek az édesanya halálára – írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
A 444-en megjelent cikk szerint 2016-ban emlődaganattal diagnosztizálták Anitát, két évvel később csontvelő- és májáttétet, 2020 elején pedig agyi áttétet találtak nála. Az év őszétől már nem javult érdemben az állapota. Egyre nagyobb fájdalmai voltak, emiatt a kórházban és a háziorvosnál egyre nagyobb dózisú és erősségű fájdalomcsillapítókat, és a tünetek enyhítésére irányuló kezeléseket írtak fel neki. Októbertől már többször kórházba került, volt, hogy mentő vitte be végtagfájdalom, bénulás vagy fulladásos tünetek miatt.
A kezelések után kiengedték, de sem neki, sem a férjének nem mondták meg, és a dokumentációban sem szerepelt, hogy Anita otthon milyen ápolásra szorul, nem tájékoztatták a betegsége lehetséges kimeneteléről, a kezelések céljáról. Arról, hogy Anita életvégi támogatásáról gondolkodjanak, hogy hospice ellátást vegyenek igénybe, szó sem volt.
„Soha senkitől nem kaptam semmiféle információt, hogy mi az az otthonápolás, vagy hogyan kell végezni. Mindent, amire Anitának szüksége volt vagy kért, megcsináltam, mellette elláttam a gyerekeket is: óvoda, iskola és a teljes háztartás” – idézte fel Anita férje, Gábor.
2020 végén, december 28. és 31. között Anita kórházba került nehézlégzés és lábfájdalom miatt. Ekkor jelent meg először az orvosi dokumentációban, hogy végstádiumban van, és a kezelési terv a palliációra, a betegséggel járó szenvedés enyhítésére irányul. 2021. január 3-án Anita elhunyt.
A TASZ kiemeli, a férfi és a gyerekek számára Anita betegsége, különösen a halálát megelőző időszakban, rendkívül megterhelő és megrázó volt. Rengeteg időt vettek el a kezelések, amit annak reményében folytattak, hogy Anita meggyógyulhat.
Azzal, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, megfosztották a családot attól, hogy a gyógyulásért folytatott kilátástalan küzdelem helyett minél több, szeretetben együtt töltött idővel, méltó módon felkészüljenek az édesanya életének végére.
A cikk szerint Gábor saját magát is okolta feleségének szenvedése és halála miatt, mert nem tudta őt szakszerűen ellátni, pedig erről nem ő tehetett.
Arról sem tájékoztatták őket, hogy elérhető lett volna számukra az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott otthoni szakápolás és hospice ellátás, sőt, a háziorvosnak ezt saját hatáskörben el kellett volna rendelni.
Ez nagy segítséget jelentett volna az ápolással kapcsolatos teendőkben, de a legfontosabb, hogy a hospice ellátásban a beteget és családját együtt készítik fel az élete befejezésére.
„A családdal történtek rávilágítanak arra, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer sokszor nem tud kellő odafigyeléssel és empátiával viszonyulni a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőkhöz. A magyar egészségügyből hiányzik az életvégi ellátás tervezésének gyakorlata, amikor a hozzátartozókat is bevonva meghatározzák a beteg számára fontos értékeket, célokat, kezeléseket. Ha erre sor került volna, nem fordulhatott volna elő az a mérhetetlen fájdalommal és kiszolgáltatottsággal járó helyzet, hogy a család nem kapott tájékoztatást Anita állapotáról, arról, hogy a betegsége gyógyíthatatlan és a neki nyújtott kezelések már nem a gyógyulást célozzák” – hangsúlyozza a TASZ.
Gábor a Társaság a Szabadságjogokért, és a jogvédő szervezet által felkért Kollarics Flóra Ügyvédi Iroda ügyvédje, Stánicz Péter segítségével pert indított a kistarcsai kórház és Anita háziorvosa ellen, mert a tájékoztatási kötelezettségük elmulasztásával emberi méltóságot sértő helyzetbe hozták a családot. A cikk szerint
a kórház nem várta meg a bíróság ítéletét, hanem beleegyezett abba, hogy kifizeti a keresetben követelt sérelemdíjat Anita férje, és két kiskorú gyerekük számára. Jelképes összegről van szó, hiszen a perben nem a pénzen van a hangsúly, hanem azon, hogy kimondják: azzal, ahogyan Anitával és családjával bántak, súlyosan megsértették jogaikat és emberi méltóságukat.
A TASZ hangsúlyozza, az egészségügyben sajnos gyakran előfordul, hogy a kezelőorvos nem osztja meg a beteg gondozásához, ápolásához szükséges információkat vele és a hozzátartozóival, miközben az ellátás feladata és felelőssége a családra hárul. Pedig a jogszabályok is kimondják, hogy a beteg jogosult a teljes körű tájékoztatásra, életkorának, iskolázottságának, ismereteinek, lelkiállapotának megfelelő módon. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az egészségi állapotára, és joga van megismerni az egyes vizsgálatok, beavatkozások eredményét. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy eldönthesse, milyen ellátásba egyezik bele.
A szervezet kiemeli, a peren kívüli megállapodással a kórház elismerte, hogy nem teljesítette tájékoztatási kötelezettségét, aminek következménye megrázó volt Anitára és családjára nézve. Az igazán fontos azonban az lenne, hogy az egészségügyben kialakuljon a betegek körültekintő tájékoztatásának gyakorlata, ha pedig a gyógyulás már nem lehetséges, ők és hozzátartozóik is minden segítséget megkapjanak, hogy felkészüljenek az elkerülhetetlen halálra, legyen szó akár az életvégi ellátás tervezéséről, vagy a hospice ellátásról.
