Sziget Fesztivál;Lil Frakk;Post Malone;

Fesztiválozók a Szigeten vasárnap a fesztivál ötödik napján

Még egy feltörekvő brit rapper koncertjén is zúgott a Fuck Orbán! a Szigeten

Nehéz megmondani ennyi remek előadó mellett, de még az is lehet, nemsokára népszerűbb lesz a farmerzene, mint a rap. Ez volt a Sziget fesztivál ötödik napja.

Rúgjunk egy kis port - áll a holland lány pólóján, akivel közösen próbálunk minél jobb helyet kitülekedni magunknak a nagyszínpad előtti helyen percekkel a kora esti koncert előtt. Az ötödik napon ugyanis már jócskán felkavarják a port a lábak, de hát egy szabadtéri fesztivál már csak ilyen, pláne, ha hozzá masszív kánikula is társul. Utóbbi ellen nemcsak bevett taktika a fesztiválon időről-időre megjelenő, vizet fröcskölő lajtoskocsi szorgalmas követése, hanem a kortárs táncot és artista előadásokat ötvöző Cirque du Sziget hűtött sátra is, ahol most is, mint mindig teljesen megtelik a nézőtér a délutáni programra. Nem is ürül ki egyhamar, mert az ukrán Inshi társulat többek között labdákkal, gyűrűkkel, kötéltánccal mutatja meg, hol kereshető a kortárs mozgásművészet csúcsa. A néző pedig mindeközben azon kapja magát, hogy egy fesztivál kellős közepén simán marad egy olyan fajsúlyos előadásért is, mint a Rêves, amely egy óra alatt mesél gyerekkorról, emlékezetről, életről, halálról, Istenről és a majd egykor eljövő világról.

Aztán jöttek már megint ezek a csibész rapperek: Lil Frakk még a színpadra szerencsétlenül eső, vakító napfény ellenére is hozza azt az energiát, amiért őt a magyar trap kiemelkedő előadójaként tartunk számon. 

Lil Frakk

A rapper számos vendégelőadóval készült a koncertre, akikkel mind karrierje egy-egy pontján dolgozott együtt - jelen volt többek között Kirstoaf, 6363, Glsch egy-egy szám erejéig, de azokat is sikerült megidézni, akik nem tudtak eljönni: Sisi, Dzsúdló, Beton.Hofi - elmondása szerint azért, mert úgy érzi, fontos részéhez ért most a karrierjének. Frakk élete valóban megérdemelten jól pörög, több évad óta töretlenül fut az általa is vezetett Sávlekötő, amely podcast és tehetségkutató is egyben és idén tavasszal megjelent A Happy End Után Is Van Másnap című új nagylemeze is. Utána lépett színpadra a brit feltörekvő EV, a tehergépkocsi szerelőből és hobbizenészből lett rapper, aki már a koncert elején közölte, alaposan be volt rezelve a színfalak mögött, hogy talán nem is lesz itt senki, de nehéz lett volna elképzelni, hogy nem telik meg a dropYard tánctere a rap és drum & bass elemekkel tarkított számokra - úgy tűnik, még jó ütemben kapta el a műfaj néhány éve tartó reneszánszát. Ki is alakult spontán a közönségben egy kellemes mosh-pit, ami egyesek szerint a pogó egy továbbfejlesztett változata, de ezt majd eldöntik a szakértők. A dropYard, vagy pontosabban két vasárnap délutáni koncertjét mindenkinek jó szívvel ajánlani lehet, kivéve Horváth “drogügyibiztos” Lászlónak, aki a napokban Pogány Indulónak üzente, “lépni fognak” vele szemben, mert a rapper a fesztivál Nagyszínpadán népszerűsítette a drogozást.

Horváth láthatóan erősen fúj a műfajra, így jó, ha elkerüli a Sziget hiphop és drum & bass műfajokat tömörítő Szoho negyedét és akkor azért se kell, hogy fájjon a feje, hogy még egy feltörekvő brit rapper koncertjén is zúg egy “kedves” üzenet a miniszterelnök úrnak: (Fuck Orbán!). 

Emellett megnyugodhat, a fesztiválra szervezett megerősített drogfelügyelet működik, Frakk koncertjének egy pontján, a show részeként jött is a jard, kék-vörös villogó fényekkel és egy megafonnal, amely tájékoztatta az előadót, megsértette a drog népszerűsítésének tilalmára vonatkozó jogszabályt és amúgy is komolyabb intézkedésekre számíthat, ha még a Pride-ra is van mersze kinézni.

A kora esti nagyszínpados fellépő Rilés-t látva nehéz nem arra gondolni, hogy valószínűleg ő volt az osztály eminens tanulója egykor. Nem a lázadó művészlélek, aki szobájában Kurt Cobain poszter előtt, a családból örökölt régi, recsegő gitárral próbálja másolni Slasht, hanem az a gyerek, akiről már az általánosban is egyértelmű volt, hogy akármihez nyúl, mindenben jó lesz. Legyen az tánc, idegen nyelvek, szövegírás vagy bármelyik hangszer. Rilés egy francia-algír festő, performansz művész, rapper, énekes, aki részben autodidakta módon küzdötte fel magát a francia könnyűzene egyik legmagasabb fokára. Harmadik Sziget fesztiválján is összművészeti előadást láthatott a közönség, az első jobbra sasszétól az utolsó félhangig és a feel better (érezd jól magad) típusú jó tanácsokig, minden pontosan koreografált volt. Tökéletes gitárszóló, átvezető animáció, gondosan kihasznált színpadkép, amire csak hab a tortán, hogy látványosan élvezte az egészet.

Rilés a Nagyszínpadon

A fesztivál 5. napjának főfellépője Post Malone viszont jó eséllyel most a generációváltáson áteső férfi pop előadók vonatára szállt fel időben. Egyelőre úgy tűnik, hogy sem Harry Styles, a The Weeknd, Bruno Mars vagy még a fesztiválon is fellépő Shawn Mendes, vagy akár a nemrég új albummal jelentkező Justin Bieber sem tud férfi popénekesként akkora visszhangot kelteni, mint az épp szárnyaló női popsztárok (Elég csak Sabrina Carpenter, Chappell Roan, Charli XCX nevét említeni.) Erre lehet válasz most Malone, akiről nem állítható, hogy rossz érzéke lenne a közönség ízléséhez. A saját bevallása szerint is meghatározhatatlan stílusban alkotó sztárt 2015-ös berobbanásakor sokan rappernek titulálták, de valójában már akkor inkább volt pop előadó, mint bármi más, csak a műfaj népszerűsége okán nem ódzkodott a rapper imázstól. A családbarát gengszter, akinek ugyan rapper révén művészete nem feltétlenül volt finomkodó, de közben inkább rajongóival kedves, közvetlen, családcentrikus és a problémáival kapcsolatban őszinte fickónak számított. Ez a kép nem változott róla, ami nyilvánvalóvá vált vasárnap esti koncertjén, de ami a country műfajt illeti, az a helyzet, hogy Post Malone - épp jókor, mert 2022 óta a hiphop érezhetően veszített lendületéből, legalábbis az amerikai piacon - meg tudott újulni. 

Post Malone

Nemcsak azzal, hogy az új albumának számai is a poposított countryt hozzák, hanem a produkció esztétikája is. Ez pedig a cowboy kalap, a villódzó kocsma feliratok és a kivetítőkön megjelenő idilli képek a vadnyugati sivatag napfelkeltéjéről, amelyhez méltón az énekes bőrcsizmában, kopottas farmerben és egy Dallas Cowboys amerikai futballcsapat mezben vágott bele a koncertbe. Aminek egy pontján ráadásul újra és újra megmutatta, egészen egyszerű dolog ám égő cigarettával a kézben gitárt pengetni: ennél már csak az lett volna autentikusabb, ha dohányt rág. Sőt, miközben - egészen sokat - beszélt a közönségéhez, még a déli államokra jellemző akcentusát is szabadjára engedte - lévén gyerekként rengeteg időt töltött Texasban. Kétségtelenül jól áll neki ez a szomorkás, mégis életigenlő figura, aki több ponton közösséget vállal a közönségével, elismerve a küszködéseit. Karrierjében kijutott neki is belőle bőven: elmondása szerint bőrszíne miatt nem akarta igazán befogadni soha a rap világ. Amit ott sokáig csak kergetett, a koncert alapján nagyon úgy tűnik, a country adta meg neki. Nem hiába nyert idén első fekete énekesnőként Beyoncé egy country albumért Grammy-díjat, vagy jelölték legjobb dalként Shaboozey A Bar Song című pop-folk számát. De említhetnénk Lana del Reyt is, aki szintén egy country albummal tért vissza nemrég vagy a díjnyertes Bruno Mars és Lady Gaga közös számára és persze nem utolsó sorban Shaboozey legjobb dal díjra is jelölt A Bar Song című számát. Kétségtelen, hogy az elmúlt két évben a country felfutóban van, kérdéses, le tudja-e törni a rap szarvát. 

A Szigeten azok is megtalálják a számításukat akik a dicső múltat képviselő zenekarokat kedvelik, és azok is, akik Magyarország legnagyobb queer szórakozóhelyén buliznának.