Sziget Fesztivál;2025;

A Kiss of Life egész színpadot betáncoló K-pop-formációja

Lufik és színes füstbombák

 Közönségszörf, gitártörés, lég-szinkronúszás, elemi szabadság érzet – elindult a Sziget, és sosem ér véget a brat summer Charlie XCX-szel.

Az első este leginkább várt sztárja a Sziget Fesztiválon egyértelműen a frissen csillogó jegygyűrűje mellé Willy Chavaria sárga fehérnemű szettet viselő Charlie XCX volt. Ezt bizonyítja a három Grammy- díjas Brat album összetéveszthetetlen zöld merch termékeinek felbukkanása a fesztivál nagyjából minden harmadik négyzetméterén. A rajongók pedig nem csalódtak, egy órán keresztül egyedül uralta a színpadot a brit énekesnő, aki a sokszor vakító, stroboszkóp fényei között maga is kivillant a monokróm háttérből. Kihívó, energikus, de ugyanakkor kellően szarkasztikus és nemtörődöm, Charlie XCX tökéletesen magáévá formálta a brat fogalmát. Track 10 című száma közben pedig még (a technikusoknak köszönhetően) esőt is fakasztott táncával, majd egy megunhatatlan klasszikussal, az I love it Icona Pop számmal búcsúztatta az egymás nyakán ugráló tömeget.

A nagyszínpad nőuralma így vele zárult, olyan előadók fellépését követően, mint az angol énekesnő Alessi Rose és a Kiss of Life egész színpadot betáncoló K-pop formáció, valamint az energiabomba, közönség közé mászó rapper, Little Simz, akik egészen különböző műfajokban, mégis hasonlóan sikeresen fokozták a Szigetre látogatók lelkesedését. Dinamikusan rajzolódott a hangulati görbe a Revolut színpadon is, ahol már nyolc óra előtt felpörgette a fesztiválozókat a Palaye Royal, megmutatva, egy halom fehér lufi és színes vízipisztoly sem tájidegen egy rockbanda koncertjén. Remington Leith a közönségszörf fogalmát is újraértelmezte, gumicsónakon evezett végig a VIP emelvénytől a színpadig a táncolva hömpölygő rajongók tengerén.

A Willy Chavaria sárga fehérneműszettet viselő Charlie XCX

Szeretett visszatérő volt ugyanitt az Empire of the Sun ausztrál együttes, akik keleties, istenségeket és világokat átívelő színpadi dizájnja és produkciója idén is belopta magát a fesztiválozók szívébe. Budapest feliratú gitártörés, diszkógömb-kezeslábasos háttértáncosok, polipszerű plüss emberi lény, és nem utolsó sorban remek zene, minden, ami egy jó koncerthez kellhet, talán kicsit még több is.

Nem küzd sem program-, sem diverzitáshiánnyal a Sziget a zenei eseményeken felül sem, ugyanis már koradélutántól beindul a multikulturális szórakoztatóipari kavalkád. A Paradox performanszművészeti területétől a „legnyitottabb közösségi helyszínnek” titulált North Fieldig közelében kicsit azt érzi az ember, már semmi nem lepheti meg, majd megmozdul mellette egy tárgynak hitt élőszobor, gólyalábasok táncoltatják meg, bambuszokból építenek egy óriás installációt, hűsítő levelek alatt békaként nyúlnak el fesztiválozók, vagy éppenséggel sikító, őrjöngő tömeg után hálásan kacagó előadót hall – ez még csak a hangbeállás.

Az északi „sarkon” kapott helyet idén a Magic Mirror, ahol a szokásosan nagy sikerű, mégis minden évben egyre extravagánsabb, ikonikus előadások és partik mellett az Open Stagen workshopokkal is készülnek a vállalkozó szelleműeknek. Így a szerdai napon például Rékai Ági segítségével sajátíthatták el a waacking, 1970-es évek kaliforniai melegklubjaiból induló táncforma alapjait, hogy az egész estés Queers in Town cím alatt futó buliban kamatoztathassák is tudásukat, "belső dívájukat" szabadon engedve, külső gátlások nélkül. Akik pedig igazán profikat szeretnének látni az angol Queenz Drag me to the Disco produkciója egész héten várja a műfaj szerelmeseit, playback és mindennemű negatív energia mentesen, csodás ruhakölteményekben, felszabadultan.

A Sziget ugyanis idén is nagy hangsúlyt fektet az elfogadásra, az abszolút szabadságérzet megteremtésére, 

ahogyan a nagykoncert utáni drón show is üzente – be yourself, be free, azaz légy önmagad, légy szabad – rajzolták ki a színes ledek. A feliratot pedig a közönségben többek közt a Queenz tagjai is örömmel figyelték és videózták, ahogy az az első napi vlogukból is látható, ugyanis előadásuk után rajongókhoz méltóan, futva érkeztek a Charlie XCX koncertre. Ez a fajta közösségteremtés és nyitottság az, ami igazán különlegessé teszi a Sziget élményt. A Szitizeneknek becézett „szigetlakók” pedig egyértelmű lelkesedéssel mutatják, a legkülönfélébb ember is talál magának programot, ahol nem kell különcnek éreznie magát.

A neonzöld és a sárga dominált a nagyszínpad környezetében

A Paradox szigetrész is épít a látogatók kooperációjára, táncoktatás és interaktív program is szerepel az ütemtervben, szintén visszatérő vendég például a Tell Daddy azaz Mondd el apának táblával Bush Harsthorn, aki titkok őrzőjeként várja a személyes vallomásokat. Aki pedig nem személyes problémáiról szeretne beszélni, hanem esetleg globálisabb kérdéseket vitatna a CivilSziget és a TedX programjait magába foglaló Impact Island szigetrészre mindenképp ajánlott ellátogatnia. Amennyiben pedig inkább kreatív, alternatív művészeti irányokat keres valaki az önkifejezésre a Szoho névre hallgató kerületen belül például bakelitekből is alkothat, de akár legális keretek között is graffitizhet pár breaking vagy hiphop bemutató mellett.

A fizikai színház és cirkuszművészet is újra helyett kapott a felhozatalban. Az Under the Tree színpadon például Glorious Bodies néven hat, 55 és 67 év közötti artistát láthatnak az elkövetkező napokban az érdeklődők, akik egészen új értelmet adnak az agyamra mész szólásnak, egymás fején állva, emberi toronyként magasodnak a közönség felé, kortalan fesztelenséggel. A kinézetre sokkal konvencionálisabb, azonban belül sokszor formabontó elemeket tartogató cirkuszi sátorban pedig a Rêves című előadás mutatja be az emberi test képességének végleteit, álmokról és életről elmélkedve. A sátor falaira vetülő árnyékokat nézve, a beszűrődő koncerteket hallva tényleg ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani a Szigeten mégis hol vannak a valóság határvonalai, a falakon kívül, vagy belül?

Sokadik pont az i-re már az éjjelbe belecsúszva a lég-szinkronúszásnak is értelmezhető Zenit Aerial ballet Aria című műsora, a harminc méter magasban tornászó akrobaták lélegzetelállító mutatványa. A Nagy Utcaszínház idén központibb helyet kapott, így az esti nagykoncertről levonuló, még éppen extázisban lévő közönség gyönyörködve izgulhat a tornászokat tartó kábelek erősségéért Vivaldi Négy évszak művének hallgatása közben. Természetesen a lufik és színes füstbombák itt sem maradhatnak el, a teljes audiovizuális telítettség érdekében. 

Az érdekképviseletek szerint Ókovács Szilveszter utasítására olyan személyeket bocsátottak el, akik szakszervezeti tagok, és aktív szerepet vállaltak a tavaly márciusi sztrájkban, a főigazgató „embertelen és kirekesztő döntéseket hozott”.